Tavaly 7 százalék fölötti reálbéremelkedés


2017. feb 20. írta: Takarék

2016 decemberében a bruttó átlagkereset 288 800 forint volt. Így nemzetgazdasági szinten az átlagosnettó kereset családi kedvezmény nélkül 192 100 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 199 300 forintra becsülhető.

Egy év alatt 151,7 ezer új foglalkoztatott


2017. jan 30. írta: Takarék

Egy év alatt 151,7 ezerrel, 4,411 millióra növekedett a foglalkoztatottak száma tavaly október és december között. A foglalkoztatottak számának növekedése kizárólag annak köszönhető, hogy az elsődleges munkaerőpiacon 167,7 ezer új munkahely keletkezett egy év alatt. Az év második felében már 4%…

Sorra dőlnek a csúcsok a munkaerőpiacon


2016. júl 29. írta: Takarék

A vártnál jóval nagyobb mértékben, 5,1 százalékra süllyedt a munkanélküliségi ráta a második negyedévben. A Takarékbank prognózisa szerint nyár végén átmenetileg akár 5 százalék alá is kerülhet, az év átlagában pedig 5,5 százalék alá süllyedhet a mutató.