Kétszeres túljegyzés a Takarék Jelzálogbank papírjaira


2018. júl 17. írta: Takarék

Kiemelkedő befektetői érdeklődés jellemezte a Takarék Jelzálogbank első olyan tőzsdei jelzáloglevél aukcióját, amelyet már a Takarék Csoportba illeszkedő új arculat és elnevezés mellett hajtott végre. A mintegy 4 Mrd Ft értékben forgalomba hozott értékpapírokra több mint kétszeres túljegyzés…

Kissé mérséklődik a külkereskedelem többlete idén


2018. júl 11. írta: Takarék

Suppan Gergely a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva kifejtette, hogy a várakozásoknál magasabb volt a csökkenés. Hozzátette, májusban az ipari termelés lassulásával összhangban gyakorlatilag stagnált az export euróértéke, miután idén májusban egy munkanappal…

KSH: májusban 577 millió euró volt a külkereskedelmi többlet


2018. júl 11. írta: Takarék

Májusban az export euróban számított értéke gyakorlatilag nem változott éves összehasonlításban, az importé 2,9 százalékkal nőtt, a külkereskedelmi többlet pedig 577 millió euró (185 milliárd forint) volt, 245 millió euróval csökkent - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal…

Emelkedett a fogyasztói árak növekedési üteme


2018. júl 10. írta: Takarék

A várakozásoknak megfelelően júniusban 3,1%-ra emelkedett a fogyasztói árak növekedési üteme az előző havi 2,8% után, amit elsősorban a okozott, hogy egy évvel ezelőtt éppen csökkentek, míg most éppen emelkedtek az üzemanyagárak, így az alacsonyabb bázishoz képest magasabb volt az üzemanyagok…