Megújították az OTSZ irányító testületeit


2017. feb 09. írta: Takarék

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) mai közgyűlése új elnökségi és felügyelőbizottsági tagokat választott a szervezet élére. Az OTSZ új elnöke dr. Turi Dénes, a szövetség korábbi alelnöke lett. Demján Sándort az OTSZ örökös tiszteletbeli elnökévé választották. A közgyűlésen az OTSZ…

Nem sikerült százszorosára emelni a tagdíjat Demjánéknak


2015. máj 14. írta: Takarék

Vezetői válság az OTSZ-ben, a tagok közel kétharmada részt sem vett a közgyűlésen Ma tartotta közgyűlését az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ), a tagság nagy része távolmaradással „tüntetett” a Szövetség Elnöksége által beterjesztett javaslatok ellen,…

Újabb helyreigazítás Demjánék miatt


2015. már 09. írta: Takarék

Ismét visszakozásra kényszerült az egyik, a Demján Sándor vezette OTSZ által megvezetett hazai médium. Ezúttal a Hvg.hu-nak kellett korrigálnia az egyik korábban publikált cikkében megjelenteket. A legutóbbi esettel immár tizenegyre nőtt az OTSZ hazug sajtókampánya nyomán kiadott…