Kevesebb lakás, fokozódó építési kedv
2022. február 25. írta: Takarék

Kevesebb lakás, fokozódó építési kedv

A Takarékbank elemzője szerint a válság előtti teljesítményhez, a nemzetközi rátákhoz képest a lakásépítések továbbra is elmaradnak – írja a Világgazdaság.

A KSH csütörtöki gyorsjelentése szerint tavaly 19 898 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban; a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 29 941 volt, 33 százalékkal több, mint 2020-ban.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a válság előtti teljesítményhez, a nemzetközi rátákhoz, valamint a hazai lakásmegújítás kívánatos mértékéhez képest a lakásépítések továbbra is elmaradnak. A lakásállomány százévenkénti megújításához évente 35-40 ezer lakás építésére lenne szükség.

Kommentárjában kifejtette: részben a szűkös új kínálat okozta az elmúlt években a lakásár-robbanást, a beruházások széles körű fellendülése és a forint gyengülése a költségeket is érdemben növelte.

A külpiaci hatásokat tükröző meredek nyersanyagár-robbanás érdemben növeli a kivitelezési költségeket és így az új lakások árát; az árak naponta változhatnak, ez pedig egyes nyersanyagok hiányával átmenetileg fékezheti a lakásépítéseket, elbizonytalaníthatja vagy elhalasztása kényszerítheti a beruházókat, ami kockázatot jelenthet az idei teljesítményre. A hitelkamatok növekedése szintén visszafoghatja a keresletet, azonban a Zöld otthon program keretében nyújtott hitelek népszerűsége a bevezetést követően kiemelkedő - jelezte az elemző.

suppangergely-807x510_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartakarek.blog.hu/api/trackback/id/tr3017765964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása