Pozitív prognózisok
2021. április 07. írta: Takarék

Pozitív prognózisok

Nem okozott meglepetést az IMF áprilisi prognózisa a hazai gazdasági kilátások alakulására vonatkozóan – mondta Suppan Gergely a Magyar Nemzetnek.

Feljavította a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap tavaszi világgazdasági prognózisában. A nemzetközi szervezet a globális kilátásokról pedig úgy fogalmazott: az eddig vártnál is nagyobb lendületet vesz idén a világgazdaság.

Nem okozott meglepetést az IMF áprilisi prognózisa a hazai gazdasági kilátások alakulására vonatkozóan – reagált a Magyar Nemzetnek a Takarékbank vezető elemzője.

Suppan Gergely szerint a valutaalap egyébként sem hagyhatta érintetlenül a magyar növekedési kilátásokat a tavalyi negyedik negyedéves, kellemes meglepetést okozó GDP-adat után. Miközben persze figyelemre méltó, hogy a harmadik hullám kellős közepén a régióban csak a román és a bolgár előrejelzést húzta feljebb a nemzetközi szervezet a magyaron kívül. A szakember ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a világgazdaság várhatóan jelentős lendületében látványosan alulmaradhat Európa Amerikával szemben.

Az Egyesült Államok népességének jelentős átoltottsága, valamint az 1900 milliárd dolláros Biden-csomag óriási lendületet ad az egyébként is hatalmas tengerentúli piacnak. Amerikában már a belföldi utazások beindulása is felpörgetheti a légitársaságokat, a turizmust, a vendéglátást. A piac nagy méretéből adódóan pedig a növekedés is felgyorsulhat és kilőhet a gazdaság.

Európában nincs Biden-csomag, de még elégséges vakcina sem. Egy-egy tagállam, így például az autóiparában, feldolgozóiparában jeleskedő Németország hamarabb magára találhat, de az öreg kontinens általában nem számolhat impozáns kilábalással és fellendüléssel – vélekedett Suppan Gergely.

https_s3-ap-northeast-1_amazonaws_com_psh-ex-ftnikkei-3937bb4_images_2_9_2_3_22093292-3-eng-gb_cropped-15653916530821642.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartakarek.blog.hu/api/trackback/id/tr3316492864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása