Ellentétes hatások
2021. március 31. írta: Takarék

Ellentétes hatások

A Takarékbank vezető elemzője szerint továbbra is érezteti hatását a koronavírus-válság a magyar munkaerőpiacon.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint februárban a munkanélküliek száma 213 ezer volt, ami 46 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A munkanélküliségi ráta 1 százalékponttal, 4,5 százalékra emelkedett - írja a Világgazdaság.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője megállapította, hogy tavaly év végéig igen ellenállónak bizonyult a magyar munkaerőpiac, viszont január után februárban is érezhetően gyengélkedett a foglalkoztatottság. Ebből arra következtet, hogy sem a kormányzati támogatások, sem az "üzleti modellváltás" ilyen hosszú távon nem képes fenntartani a rendszeres üzletmenethez igazodó foglalkoztatási szintet. A Takarékbank várakozásai szerint idén 4 százalék körüli lehet a munkanélküliség.

Az elemző megjegyezte: a kormány munkahelyvédelmi intézkedései, a bértámogatások, az átmeneti adócsökkentések, a vállalati és lakossági törlesztési moratórium érdemben hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez. A teljes bérkiáramlás várható csökkenése negatívan hat majd az első negyedéves makrogazdasági teljesítményre, és ebben érdemi változást most már csak a korlátozások feloldása hozhat, ezek fennmaradásáig hasonló számokra lehet számítani.

Horváth András az Inforádiónak elmondta: februárban érdemben nem csökkent a foglalkoztatás januárhoz képest, tehát a harmadik hullám elején további romlást nem látunk a foglalkoztatásban. A tavalyi év azonos időszakához képest több mint százezer fővel kevesebb a foglalkoztatottak száma, ez elég jelentős visszaesés. Az, hogy az előző hónaphoz képest nem romlottak tovább a számok, mindenképpen jó hír, amiben szerepe van a kormányzati támogatásoknak. Viszont javulás értelemszerűen nem látszik, és azt is figyelembe kell venni, hogy az érdemi csökkenés még március, áprilisban jöhet meg.

munkahely.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartakarek.blog.hu/api/trackback/id/tr4016486626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása