A legaktívabb kihelyező
2021. január 06. írta: Takarék

A legaktívabb kihelyező

A Magyar Bankholding Zrt. tagbankjai voltak a legaktívabbak az NHP Hajrá! kihelyezésében.

A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank 2020-ban összesen 437 milliárd forinttal segítette a hazai vállalkozásokat a COVID-19 hatásainak mérséklése érdekében indított NHP Hajrá! program keretében. A Magyar Bankholdinghoz tartozó három bank munkatársai a program 2020. áprilisi indulása óta eltelt időszakban kötöttek hitelszerződéseket ekkora összegben, és 335 milliárd forint értékben már folyósították is a kölcsönöket 6500 hitelügylet keretében a hazai kis- és középvállalkozások számára.

Az elért eredményért a Magyar Nemzeti Bank a Növekedési Hitelprogram Hajrá Kiválósági Díjat adományozta a Magyar Bankholdingnak kedden: a díj azt a hitelintézetet ismeri el, amely az adott időszakban számszerű kritériumok alapján a legaktívabb volt a források kihelyezésében. A díjat Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke adta át Barna Zsoltnak, a Magyar Bankholding Zrt. igazgatósága elnökének, valamint Vida Józsefnek, a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatójának.

„Büszke vagyok rá, hogy a Magyar Bankholding Zrt. tagbankjainak munkatársai a pandémiás időszakban kiváló teljesítményt nyújtva juttatták forráshoz a hazai vállalatokat. A jövőben az együttműködésből fakadó szinergiákat kihasználva dolgozunk tovább azon, hogy a nehéz körülmények között helytálló ügyfeleinket továbbra is a legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki” – mondta el Barna Zsolt.

Vida József hangsúlyozta: „a Magyar Bankholding létrehozásával fokozódik versenyképességünk, növekedési és profittermelő képességünk, tőkeerőnk és stabilitásunk, nő a piaci értékünk. Ez pedig nemcsak bankcsoportunk ügyfelei, hanem az egész hitelintézeti szektor és a magyar gazdaság stabilitása szempontjából is előnyös, és már rövidtávon érezhető lesz. A mai elismerés is ezt igazolja.”

A hazai vállalatok számára 2020 áprilisában 1500 milliárd forintnyi forrás nyílt meg, amelyet ősszel további 1000 milliárd forintos kerettel egészítettek ki. Az NHP Hajrá! legfőbb célja a munkahelyek és a hazai gazdaság versenyképességének megtartása, illetve erősítése. A koronavírus-járvány okozta krízishelyzetben a cégek számára kulcsfontosságú, hogy kedvező kamatozású és kiszámítható anyagi terhet jelentő eszközökkel tudják pénzügyi stabilitásukat és a munkahelyeket megőrizni, valamint a korábban eltervezett beruházásaikat megvalósítani. A beruházások finanszírozására, lízingre, forgóeszköz finanszírozásra, hitelkiváltásra és cégfelvásárlás finanszírozásra egyaránt fordítható NHP Hajrá! sokoldalú felhasználhatóságának köszönhetően hamar népszerűvé vált a vállalatok körében: 2020. december elejéig 1159 milliárd forint értékű hitelszerződést kötöttek a bankok több mint 17 ezer vállalkozással.

20210105196.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartakarek.blog.hu/api/trackback/id/tr3916374042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása