A bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is intenzív marad


2020. feb 27. írta: Takarék

Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 406 400 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy éve, így a 2019. január-decemberi átlagkereset 367 800, a nettó 244 600 forint lett, mindkettő 11,4 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal. Horváth…

Március 2-án, hétfőn indul az azonnali fizetési rendszer Magyarországon


2020. feb 27. írta: Takarék

Az új, nemzetközi mércével is rendkívül korszerű rendszer lehetővé teszi, hogy egy legfeljebb tízmillió forintos elektronikus úton benyújtott egyedi belföldi forintátutalás pár másodperc alatt célba érjen, éjjel-nappal, az év minden napján, hétvégén és ünnepnapokon is. A szolgáltatás használata az…

Az állami támogatás hozta a csúcsot a lakásépítésben


2020. feb 26. írta: Takarék

A KSH közlése szerint tavaly 21 127 új lakás épült Magyarországon, 20 százalékkal több, mint egy éve. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építhető lakások száma 35 123 volt, 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban. Suppan Gergely, a TakarékBank vezető elemzője kiemelte: az…

MNB: nem változott az alapkamat és a kamatfolyosó sem


2020. feb 26. írta: Takarék

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott sem az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, sem a kamatfolyosón kedden. Elemzők nem vártak változást kedden a monetáris kondíciókban. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll. A monetáris tanács legközelebb a márciusi…

Napokon belül indul az azonnali fizetés rendszere


2020. feb 26. írta: Takarék

Az Azonnali Fizetési Rendszer (AFR) 2020. március 2-án indul el. Az új, nemzetközi mércével is rendkívül korszerű rendszer lehetővé teszi, hogy egy legfeljebb tízmillió forintos elektronikus úton benyújtott egyedi belföldi forintátutalás pár másodperc alatt célba érjen, éjjel-nappal, az év minden…

Goldman: lassulás jön Amerikában a koronavírus miatt


2020. feb 25. írta: Takarék

A koronavírus miatt évi 1,2%-ra csökkentette az USA gazdaságának első negyedéves növekedésére vonatkozó előrejelzését a Goldman Sachs, hozzájárulva a romló részvénypiaci hangulathoz. A befektetési bank elemzői szerint mindössze 1,2%-kal növekedhet a koronavírus miatt az amerikai gazdaság, sokkal…