Hasít a babaváró hitel, soha nem lehetett még ilyen egyszerűen felvenni


2020. máj 25. írta: Takarék

Hazai nagybankok tapasztalatai szerint továbbra is élénk a kereslet a babaváró hitel iránt, amelynek igénybevételét a jogszabályok az elmúlt hetekben tovább könnyítették.

Fontos változás például, hogy míg korábban a gyermek születése akkor jelentette a babaváró kölcsön teljes futamidőre szóló kamatmentességét, ha a gyermek a hiteligénylés után született meg, a módosítások szerint most már utólag (a veszélyhelyzet lejártát követő 60. napig) is be lehet adni az igénylést, ha a baba a veszélyhelyzetben, illetve az azt követő 30 napon belül érkezik. Egy év sem telt el azóta, hogy elindult a babaváró hitel Magyarországon, a CSOK után máris a legismertebb családtámogatási formává vált. Ha 10 milliós, kamatmentes és szabad felhasználású hitelről van szó, akkor az érdeklődők 55-60 százaléka azonnal valamilyen lakáscélban gondolkodik, a hitelfelvevők egynegyede pedig befektetné az összeget. A Portfolio megbízásából a Gemius által elvégzett reprezentatív internetes kutatás eredményeit mutatja most be a portál a babaváró hitellel kapcsolatos lakossági attitűdökről.

shutterstock_529089949.jpg

Szólj hozzá