Százezrek folytatják a törlesztést
2020. április 16. írta: Takarék

Százezrek folytatják a törlesztést

Csaknem egy hónap telt el azóta, hogy a kormány bevezette a hitelmoratóriumot, vagyis döntött arról, hogy felfüggeszti a hitelek fizetési kötelezettségét.

Legyen szó magánszemélyről vagy vállalkozásról és bármilyen típusú hitelről. A moratórium év végéig tart. Addig is bárki nyilatkozhat arról a bankjánál, hogy továbbra is fizetné a részleteket. Az elmúlt hetekben ügyfelek százezrei döntöttek úgy, hogy folytatják a törlesztést a hitelmoratórium ellenére – derült ki az M1 Híradójában.

Egerszegi Ádám, a TakarékBank vezérigazgató-helyettese az adásban elmondta: Naponta több ezer ilyen nyilatkozat érkezik be hozzánk. Hogyha az ügyfél ilyen típusú ráutaló magatartást tanúsít, tehát tovább fizeti saját maga döntésének megfelelően hitel törlesztését, akkor lényegében ezzel is megvalósul az a szabály, hogy ő tovább kívánja fizetni a szerződés szerinti fizetési kötelezettségeit.

A TakarékBanknál például már csaknem 40 ezer ügyfél jelezte, hogy továbbra is fizetne. Ha valaki nem nyilatkozik, de tovább fizeti a törlesztőrészleteket, az a bank számára azt jelenti, hogy az adós nem akar élni a moratóriummal.

2_7.png

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartakarek.blog.hu/api/trackback/id/tr3115616232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása