Bejött a jegybank lépése


2020. ápr 03. írta: Takarék

 

Népszerű lett az új jegybanki eszköz: a pénzintézetek nagy mennyiségben tettek rá ajánlatot, amelyeket a jegybank mind elfogadott. A forint árfolyamát a lépés elvileg erősíti, rövid távon azonban a piaci turbulenciák hatásai erősebbek lehetnek - írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán hirdette meg az új jegybanki eszköz, a bankoknak nyújtott egyhetes betét bevezetését, és tegnap meg is történt az első aukció. Ennek során összesen 655 milliárd forint értékben nyújtott be ajánlatot 17 bank, ezeket az MNB mind befogadta. A jegybank a továbbiakban hetente fogja megtartani a tendert, és az eszközt mindaddig aktívan használja, amíg a likviditási folyamatok indokolttá teszik. Az egyhetes betéti eszköz fix kamatozású és a 0,9 százalékos alapkamatot fizeti.

Suppan Gergely, a TakarékBank vezető elemzője a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, hogy a lépés normális körülmények között jelentős forinterősödést válthatna ki, azonban a koronavírus-járvány okozta gazdasági hatások és piaci turbulenciák ezt felülírhatják. Az elemző hozzátette: olyan valuták is rendkívüli változékonyságot és időnként heves gyengülést produkálnak, mint a norvég korona vagy az ausztrál dollár, miközben tegnap maga az amerikai dollár is irracionálisan viselkedett: az elképesztően rossz munkanélküliségi adat után hevesen erősödni kezdett.

A szakember szerint a világban most rengeteg pénz fordul meg, miközben óriási befektetői mozgás, átrendeződés zajlik. Suppan Gergely példaként említette, hogy egy-egy amerikai államkötvény-kibocsátás akár több tíz milliárd dollár értékű lehet. Ez azonban nem a megszokott módon történik, mivel a példa nélkülinek tekinthető jelenlegi helyzetben a befektetők is kapkodnak, gyakran irracionálisan viselkednek, ezért még a nagyobb devizák mozgása is teljesen meglepően alakul, nemhogy a kisebbeké, mint a forint, a cseh korona és a lengyel złoty.

img_8574.jpg

Szólj hozzá