Takarék Barázda - Árupiaci aktualitások - Gabonafélék


2020. ápr 02. írta: Takarék

A búza, illetve kukorica esetében az elmúlt hónapok 20% feletti drágulását követően február végén csökkenésnek indultak az európai árak, amelyet a koronavírus terjedéséről szóló első hírek sem állítottak meg. Március közepén azonban ez a trend megfordulni látszott, az irányadó francia – roueni kikötői – ár a takarmánybúza esetében például egy hét alatt – márc. 17. és márc. 24. között – 174 €/tonnáról 198 €/tonnára ugrott. Francia piaci elemzők ezt részben néhány nagyobb észak-afrikai alacsony önellátottsági szinttel rendelkező búzaimportőr ország – többek között Tunézia és Algéria több százezer tonnás – „pánikvásárlásával”, valamint az előrelátható logisztikai problémákkal – a kérdéses időszakban Argentína „záródott be”, igaz, a kereskedelemi kikötőkkel kapcsolatban zavartalan működést ígértek – magyarázták. Tovább növelte a bizonytalanságot, hogy Oroszország bejelentette, a belső piac zavartalan ellátása érdekében exportkorlátozások bevezetését fontolgatja. A búza kiáramlásától való orosz félelmekhez feltehetően hozzájárult a rubel dollárral szembeni jelentős leértékelődése. Egyes piaci elemzők emiatt a márciusi orosz export-előrejelzésüket máris 1,3 millió tonnával megemelték, összesen 3,4 millió tonnára.

A kukorica árát hasonló tényezők húzták felfelé az európai piacokon a márc. 16-i héten, bár a felpattanás nem volt olyan erős, mint a búza esetében egy hét alatt 14%-os volt az áremelkedés, a kukorica esetében „csak” 6% körüli. Mindez az etanol iránti kereslet jelentős visszaesésével magyarázható az USÁ-ban. Az olajár zuhanásával és az üzemanyagfogyasztás csökkenésével kettős árprés alá került a bioetanolpiac, és számos amerikai üzem jelezte, hogy leállítja a termelést és a kukoricafelvásárlást.

A hazai gabonaárakon mindezek az események a 11. hét (március 9-15.) adatai alapján még nem okoztak jelentős változást: az étkezési búza 54 ezer Ft/tonna, takarmánybúza 53 ezer Ft/tonna, míg a kukorica 44 ezer Ft/tonna áron (termelői ár, áfa és szállítási költség nélkül) cserélt gazdát. Ugyanakkor a forgalom élénkülése mindhárom termény esetében látható, bár még nem érte el január végi szintet.

A potenciális magyar export versenyképességét hátrányosan érintheti, hogy az értékesítési láncok megszakadása és az áruforgalom általában véve bekövetkezett lelassulása miatt várhatóan növekednek a szállítási költségek. Európa-szerte a szemesterményekkel odaúton megrakottan távozó, de üresen visszatérő kamionokról számolnak be, a vasúti szállításban pedig a kieső munkaerő jelent egyre nagyobb gondot.

A gabonapiacok esetében az EU idei terméskilátásai az őszi vetésű gabonák esetében a korábbi éveknél kisebb franciaországi vetésterület mellett is a tavalyi évnél 20%-kal nagyobb termésmennyiséggel számolnak. A német termelőszövetkezetek szövetsége (Deutscher Raiffeisenband e. V.) tavalyihoz képes 1 millió tonnával jobb, 22,7 millió tonnás búzatermésre számít. A vetések állapota elfogadható, habár a búzavetések túlnyomó többsége nem kapta meg a tél folyamán a szükséges csapadékmennyiséget, amely az ukrán és orosz területekre is igaz.

5.jpg

Szólj hozzá

agrár agrárium agrárcentrum