Az üzemanyagárak és a kínai sertéspestis miatt ugrott meg az infláció decemberben


2020. jan 15. írta: Takarék

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint a fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A maginfláció tavaly decemberben 3,9 százalékos volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb a novemberinél.

Suppan Gergely, a TakarékBank vezető elemzője is egyetértett azzal, hogy a várakozásuknak megfelelően döntően az üzemanyagárak és a feldolgozott élelmiszerek, azon belül is a Kínában kitört afrikai sertéspestis miatt emelkedő sertéshús- és húskészítmény-árak okozták. Míg egyes piaci szolgáltatások árai részben a bérnyomás miatt is meredeken emelkedtek, az importált infláció negatív, a tartós cikkek árai estek, ami igazolja az MNB várakozásait, hogy az importált infláció mérsékelni fogja a magyarországi inflációt is, bár ez a hatás forint gyengülése miatt csökkent. Míg az első hónapokban az infláció idén átmenetileg meghaladhatja a 4 százalékot, az év közepétől ismét megközelítheti a 3 százalékos célt, így a TakarékBank elemzői 3,6 százalékos átlagos inflációra számítanak az idei év egészét tekintve. Nem lesz tehát szükség a monetáris kondíciók szigorítására, ugyanakkor további lazításra sem látnak mozgásteret a TakarékBank elemzői.

img_8684.jpg

Szólj hozzá