KSH: az ipari termelői árak 5,5 százalékkal nőttek 2018-ban


2019. feb 01. írta: Takarék

Az ipari termelői árak tavaly decemberben 4,7 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban, a múlt év egészét tekintve 5,5 százalékkal nőttek, az előző évi 3,9 százalékos emelkedést követően - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A termelői árak decemberi…

Dicsérte a magyar gazdaságot az OECD


2019. feb 01. írta: Takarék

A gazdasági válságból való kilábalás már öt éve tart, a gazdaság elég erősen teljesít – mondta Álvaro Santos Pereira, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) igazgatója a szervezet Magyarországról szóló elemzését bemutató eseményen. A foglalkoztatottság és a munkanélküliség is…

Február 1-től kerül forgalomba az új ötszázas


2019. feb 01. írta: Takarék

Február 1-től fokozatosan jelenik meg a készpénzforgalomban a megújított 500 forintos bankjegy, amelynek a széles körű elterjedése néhány hónapon belül várható – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.  A közlemény szerint a forgalomban levő – 2018 előtt kibocsátott – régi 500…

Fontos az állami kezességvállalás


2019. jan 31. írta: Takarék

A finanszírozási igény a kkv-szektorban továbbra is jelentős. A legfrissebb adatok szerint 2018 harmadik negyedévében a kkv-szegmens hitelállománya 14 százalékkal emelkedett. Ennél is gyorsabb ütemben nőtt az állami kezességvállalás kkv-khoz juttatását végző Garantiqa Hitelgarancia Zrt.…

Pénzeső a cégvilágnak


2019. jan 31. írta: Takarék

Még az év elején indult az MNB legújabb hitelprogramja a gazdaság élénkítésére, az NHP fix, melynek keretében ezer milliárd forint áll a magyar cégek rendelkezésére beruházásaik finanszírozására, rögzített kamatozás mellett. Bár hatalmas, a bruttó hazai termék (GDP) 2,5 százalékára rúgó összegről…

Az idén is tobzódik majd a hitelben a lakosság


2019. jan 31. írta: Takarék

A tavalyinál is több hitelt vehet fel az idén a lakosság. A fogyasztók bíznak a gazdaságban, az alacsony kamatok is eladósodásra csábítanak. A kiszámíthatóság azért fontos marad - írja a Napi.hu. Folytatódik a lakosság eladósodása az idén is. Tavaly a lakáshiteleknél körülbelül 35, a személyi…