Mérföldkő a takarékoknál


2019. dec 06. írta: Takarék

Nyit a fiatalok és a városi lakosság felé a Takarékbank, de az átalakítások után is megőrzi hagyományos értékeit, a helyi családok, közösségek és vállalkozások bankja marad. A nagy költségekkel járó korszerűsítés ellenére a Takarék Csoport hitelintézetei a vártnál is jobb eredménnyel zárták az első…

A keleti megyékben is népszerű a falusi csok


2019. dec 05. írta: Takarék

Alapvető különbség rajzolódik ki az első hónapok igénylései alapján a falusi csoknál aszerint, hogy valaki meglévő otthonát újítaná fel a segítségével vagy házat, lakást venne valahol - írja a Magyar Nemzet. Míg a költözést fontolgató fiatal családok fantáziáját leginkább a Balaton környéki és a…

Tavasszal kezdődik a BMW gyárának építése Debrecenben


2019. dec 04. írta: Takarék

A tervek szerint haladnak az előkészítő munkák, így tavasszal kezdődik a BMW gyárának építése Debrecenben – közölte a cég az MTI-vel kedden. A gyár építkezést előkészítő munkálatai a tervek szerint haladnak, Debrecen önkormányzata a városrész északnyugati külterületén található ipari terület…

Megszavazta az adóváltozásokat az országgyűlés


2019. dec 04. írta: Takarék

Bővül az online számlázásra kötelezettek köre, miután az Országgyűlés megszavazta a jövő évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslatot. Ennek értelmében jövőre már a 100 forintnál kisebb áfa-tartalmú számlák adatait is el kell küldeni az adóhivatalnak. Az Országgyűlés szintén elfogadta, hogy…