Sok a bürokrata akadálya a digitalizációnak hazánkban


2019. nov 29. írta: Takarék

Kiemelt cél egyrészt a digitalizáció előnyeinek mind hatékonyabb kihasználása, másrészt a készpénzállomány csökkentése.

Az elektronikus pénzügyek ezen a téren nyújthatnak nagy segítséget – mondja a Világgazdaságnak adott interjújában a Nemzeti Versenyképességi Tanács hétfői ülésére meghívott Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke.

„Örülünk a felkérésnek, megtisztelő, főleg azért, mert a tanácsban megfogalmazott célkitűzések sok tekintetben egybeesnek saját gondolatainkkal. A mostani javaslatcsomag kiindulópontja az volt, hogy felmértük, mekkora előnyökkel, hatékonyságjavulással járna, mennyivel gyorsulna fel akár a banki ügyek intézése is, ha a digitalizáció sokkal nagyobb teret nyerne. Ahogy a Versenyképességi Tanács, mi is arra jutottunk, hogy egy sor bürokratikus akadály van a digitalizáció előtt, ezért szorgalmazzuk az e-ügyintézési törvény lehetőségeinek még hatékonyabb kihasználását. Ez hatalmas lehetőség. Például érdemes átgondolni, hogy több támogatás igénylésekor a számítógépes nyilvántartásból kinyomtatott lapon kell igazolni a jogosultságot, ezt a papírt utána a bankoknak újra digitalizálniuk kell, majd az adatokat a bank ismét jelenti az államnak. De hasonló anomáliák lassítják, drágítják például a jelzáloghitel-ügyintézést is. Ha az ügyek egyre nagyobb hányadát tesszük elintézhetővé a digitális térben, akkor a fizetési folyamatot is célszerű elektronizálni. Itt jön a képbe a készpénzmentesítés.”

shutterstock_614859119.jpg

Szólj hozzá

digitalizáció Bankszövetség