Felgyorsította a hitelezési piacot a babaváró kölcsön


2019. nov 05. írta: Takarék

Három hónap leforgása alatt mintegy 280 milliárd forintnyi babaváró hitelről született szerződés. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy az első kilenc hónapban megugrott az új lakossági kihelyezések mennyisége is - írja a Világgazdaság.

Látványos változást hozott a lakossági hitelpiacon a július elejétől elérhető babaváró kölcsön. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint július eleje és szeptember vége között 277,3 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket a pénzügyi szolgáltatók a támogatott konstrukcióra vonatkozóan, amelyből csaknem 98 milliárd a szeptemberi hónapra jutott. A szerződött összeg legnagyobb részét pedig folyósították is, így a harmadik negyedév végén már meghaladta a 271 milliárd forintot a babaváró hitel állománya.

Az új konstrukció feltűnésének hatásai a lakossági hitelpiac minden területén tükröződnek. Érthető módon az új fogyasztásihitel-szerződéseknél a leglátványosabb a változás, hiszen a babaváró hitelt itt (az áruvásárlási és egyéb hiteleknél) tartja nyilván a jegybanki statisztika. Ennek nyomán a fogyasztási hiteleknél 2019 első kilenc hónapjában 972,2 milliárd forintnak megfelelő új szerződést mutatott ki – a folyószámlahiteleket nem számítva – az MNB, ez majdnem pontosan a duplája az egy évvel korábbinak.Itt az Uber nagy dobása: a bankok bevételeire pályáznak

Az Uber utazásmegosztó szolgáltató pénzügyi divíziót alapított: többek között mobilbanki számlát, digitális pénztárcát, továbbfejlesztett hitelkártyát és betéti kártyát fejlesztenek.

Az Uber Money üzletág banki szolgáltatások fejlesztésére jött létre a milliárdos startup berkein belül, az első szolgáltatás, amit kidolgoznak, az uberező sofőröknek készül. A sofőrök, rögtön azután, hogy befejeztek egy fuvart, az Uber debit számlájukra megkapják a fuvardíjat, a számlavezetésben a Green Dot nevű pénzügyi szolgáltató segít majd a cégnek.

shutterstock_599352134.jpg

Szólj hozzá

hitelezés babaváró