Miskolcon debütált a Vadonvilág


2019. sze 23. írta: Takarék

Három magyar film is szerepelt a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál CineDocs nevű új szekciójában, Lerner János dokumentumfilmjét, a Vadonvilág - gróf Széchenyi Zsigmond nyomában című alkotást pénteken mutatták be Miskolcon.

A filmben korábban, sosem látott, fél évszázaddal ezelőtt készült felvételek is szerepelnek. Lerner János dokumentumfilmje gróf Széchenyi Zsigmond életéről szól és persze hihetetlen képeket mutat Afrikáról. Azért is különleges a film, mert a története több mint száz éven át ível, és gyakorlatilag ötven évig készült - hangzott el a TV2 Tényekben. Vida József producer szerint „A múltból próbálunk átörökíteni valamit és bízom benne, hogy az a száz év, amit ez a film felölel, az a jövőben, akár ötven év múlva, majd egy lenyomat lesz és lehet hozzátenni újabb részeket.”

A TakarékBank támogatásával készült nagyszabású életrajzi film az egyik legismertebb magyar Afrika-utazó és vadászíró, gróf Széchenyi Zsigmond életének felelevenítése mellett bemutatja a Fekete-kontinens múltja és jelene közti drámai változásokat, felhívva a figyelmet a természetvédelem elemi jelentőségére. A „Vadonvilág - gróf Széchenyi Zsigmond nyomában” magyar és külföldi egész estés dokumentumfilmekkel, köztük két Oscar-díjas rendező alkotásával versenyzett együtt a miskolci CineFest filmfesztivál dokumentumfilmes kategóriájában. Az alkotást október 10-től láthatja a nagyközönség a magyar mozikban.

A Vadonvilág nem titkoltan többre vállalkozott Széchenyi Zsigmond utolsó útjának bemutatásánál, vagy egyik könyvének, a Denaturált Afrikának egyszerű leforgatásánál. Nemcsak a gróf életútját követi hitelesen végig, hanem szemezget a magyar történelem legfontosabb eseményeiből is – mondta a filmről Vida József, a film egyik producere, a TakarékBank elnöke.  Vida József producer szerint az alkotás visszaadja azt, ami Afrikában történt az elmúlt száz év alatt. A film érzelmekről, vadászatról, irodalomról is szól, emellett aktuálpolitikai kérdésekre is keresi a választ - tette hozzá.

cf2019_headlogo_hu2.png

Szólj hozzá

Cinefest Széchenyi Zsigmond Vadonvilág