Itt vannak a friss budapesti lakásárak - Nehéz elhinni azt, amit látunk


2019. júl 30. írta: Takarék

Kiadta legfrissebb lakáspiaci számait a KSH, amiből kiderül, hogy 2019 első negyedévében is tovább emelkedtek a lakásárak, sőt, a tavalyi évben az adásvételek száma is magasabb volt, mint 2017-ben. Egy átlagos használt lakás Budapesten már tavaly is közel 30 millió forintba került, idén ennél biztosan magasabb árakkal találkozunk - írja a Portfolio. A portál táblázata a TakarékBank adatit közli.

Közel negyedével emelkedett a lakáspiaci forgalom összértéke 2018-ban a teljes lakáspiaci forgalom összesített értéke 2679 milliárd forint volt, 23%-kal több, mint 2017-ben. Ezen belül az újlakás-piac részesedése a 2015-ig jellemző 4% körüli arányról 2018-ban 9,4%-ra emelkedett. A budapesti lakástranzakciók összértéke 2018-ban 1083 milliárd forint volt, 21%-kal több, mint egy évvel korábban. A növekedés ellenére a főváros részesedése az ország teljes lakáspiaci forgalmán belül 2015 óta folyamatosan csökken, 2018-ra a három évvel korábbi 47%-ról 40%-ra esett vissza.

shutterstock_428869780.jpg

Szólj hozzá