648 milliárdos nyereség a magyar bankszektorban


2019. már 13. írta: Takarék

Minden korábbinál magasabb, 648 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el 2018-ban a magyar bankszektor - tette közzé ma a Magyar Nemzeti Bank. Ugyanakkor ez tőkearányosan nem jelent kiugró megtérülést, a RoE ugyanis 13,4% volt. A céltartalék-képzés a korábbival ellentétben most már rontotta az eredményt. Az MNB újfajta, konszolidált és felügyeleti szemléletű, interaktív statisztikai publikációt indított a témában, amelyet külön sajtótájékoztatón mutattak be.

A bankszektor 2018-ban konszolidált szinte elért 648,3 milliárd forintos tárgyévi eredménye 9,6%-kal magasabb az előző évinél - közölte a jegybank. Az előző évihez képest 56,6 milliárd forinttal nőtt a profit, amiben domináns szerepe van a működési bevétel 19,0%-os növekedésének, amelynek minden kiemelt komponense javult tavaly. Ugyanakkor 

- a működési költségek 15,4%-kal, vagyis 176 milliárd forinttal növekedtek (vélhetően az IFRS-átállásnak volt ebben szerepe),
-az értékvesztés és céltartalék-képzés területén negatív fordulat történt: míg 2017-ben még nettó 18,2 milliárd forintot visszaírtak a bankok, ezúttal nettó 57,6 milliárd forintot képeztek ezen a soron (ennyivel rontotta az adózás előtti eredményt).

Összességében a tőkearányos megtérülés (RoE) az előző évi 13,2%-ról 13,4%-ra nőtt, az eszközarányos jövedelmezőség (RoA) pedig 1,5%-on stagnált. A költség/bevétel hányados (CIR) 64,8%-ról 62,8%-ra javult, a veszteséges bankok száma a három évvel korábbi 14-ről 3-ra csökkent, az 1% fölötti eszközarányos nyereséget elérő bankok száma pedig 9-ről 12-re emelkedett.
A Magyar Nemzeti Bank új, konszolidált szemléletű banki prudenciális statisztikákkal bővítette tárházát, az erről szóló sajtótájékoztatón elhangzott:


- az új, konszolidált és felügyeleti szemléletű, interaktív statisztikák tartalmazzák a külföldi hitelintézeti érdekeltségeket (így pl. az OTP külföldi leánybankjait) is,
- a 9 fiókteleppel együtt 37 entitást (bankcsoportot, egyedi intézményt, fióktelepet) tartalmaznak a statisztikák,
- méret szerint (kis méretű: összes eszköz 300 milliárd forint alatt, közepes méretű: 300 és 1500 milliárd forint között, nagy méretű: 1500 milliárd forint felett) és irányítás helye szerint is (külföldi vs. hazai) csoportosították őket,
- az új idősorban az adatok visszavezetése 2015 végéig történt meg, a régi statisztikák fent maradnak az MNB honlapján, de nem frissülnek ezentúl.

Forrás: Portfolio

blog_14.jpg(Kép: Shutterstock)

Szólj hozzá