Elkészültek az első jelenetek a rejtélyes Afrika-utazóról szóló filmből


2019. feb 11. írta: Takarék

Különleges látogatója volt csütörtökön a Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) Nemzetközi Kiállításnak. Gróf Széchenyi Zsigmond Afrika-utazó és vadászíró özvegye, a 93 éves Hertelendy Margit is elment a kiállításra. Gróf Széchenyi Zsigmond életéről nagyszabású természetfilmes dokumentumfilm készül – így állítva emléket a gróf születésének 120. évfordulójára. A FeHoVára a film alkotói is eljöttek, és Széchenyi Zsigmond özvegyével beszélgettek – valamint néhány jelenetet megmutattak a készülő filmből.

Hertelendy Margit, Széchenyi Zsigmond özvegye aktívan segítette a forgatócsoport munkáját személyes felvételekkel és Széchenyi Zsigmond naplóival. Tavaly többször is meglátogatták őt a film készítői, egyik alkalommal az Origo stábja is forgathatott és interjút készített a gróf özvegyével. A készülő dokumentumfilm a gróf életét új szemszögből mutatja be - az Afrika múltja és jelene közti drámai változásokra is rávilágít, felhívva a figyelmet a természetvédelem jelentőségére. Gróf Széchenyi Zsigmond 1898-ban született Nagyváradon és 1967-ben halt meg Budapesten. Vadász, utazó, író volt, a magyar vadászirodalom klasszikusai között tartják számon. Vadászott Európában, Afrikában, Indiában és Alaszkában. A készülő film gróf Széchenyi Zsigmond életét az utolsó Afrika-szafariján keresztül mutatja be. A filmet a Takarékbank támogatja. Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, a film vezető producere személyesen is részt vett az afrikai forgatásokon és a kutatómunkában is. Elmondta: „A film forgatásába az értékmegőrzés szándékával vágott bele a Takarék Csoport. Egy természetfilmbe ágyazott, Széchenyi életét bemutató, utazásokkal teli, eredeti dokumentumokkal alátámasztott, izgalmas, hiteles filmet forgatunk. Az alkotás várhatóan érdekes csemege lesz, és komolyabb érdeklődésre tarthat számot." A film rendezője Lerner János, aki maga is Afrika-szakértő, a producer Lajos Tamás, az ötletgazda pedig Vágvölgyi Bence. A filmet várhatóan 2019 második felében mutatják be az alkotók.

Forrás: Origo

20190208fehova-fegyver-horgasz-vadasz-kiallitas14.jpg(Fotó: Mudra László - Origo)

Szólj hozzá