További 4 regionális takarék kezdte meg működését az új évben


2018. jan 04. írta: Takarék

2018 elejére valamennyi egyesülés befejeződött a takarék szektorban, melyek eredményeként 12 regionális szövetkezeti hitelintézet működik az országban. Az egyesülések révén 2017 végéig nyolc regionális takarék jött létre, ez év elején pedig további négy: a Centrál, a 3A, az M7 és a Pátria. Mint…

2018 sorsdöntő éve lesz a magyar azonnali fizetési programnak


2018. jan 04. írta: Takarék

Az év végére úgy a központi infrastruktúrát működtető Giro Zrt-nek, mint az összes pénzforgalmi szolgáltatónak készen kell állni a nemzeti szintű tesztelési program megkezdéséhez. Több projektben is részt vevő szakemberek véleménye szerint a precíz, pontos tesztelésen múlik minden, akár az is, hogy…

Sokéves csúcs várható a lakossági hiteleknél


2018. jan 03. írta: Takarék

Az eddig ismert statisztikák szerint az újonnan kihelyezett fogyasztási és lakáscélú kölcsönök összesített mennyisége meghaladhatta tavaly az ezermilliárd forintot, az éves bővülés üteme pedig elérhette a 30 százalékot. A piacot a személyi kölcsönök és a lakáshitelek uralták, együttes súlyuk közel…

Újabb 100 milliárddal toldotta meg az MNB a bankrendszer likviditását


2018. jan 03. írta: Takarék

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) január 2-án egy és három hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, úgynevezett finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott, amelyeken 100 milliárd forintért fogadott el banki ajánlatokat. Az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás ezzel…

Egyesült négy közép-magyarországi takarékszövetkezet


2018. jan 02. írta: Takarék

Centrál Takarék Szövetkezet néven egyesült négy közép-magyarországi takarékszövetkezet a tavalyi év utolsó napján - közölte az MTI-vel a névadó szövetkezet. A Centrál Takarék Szövetkezet tájékoztatása szerint a hatvani Mátra Takarékszövetkezet, a Jászárokszállás és Vidéke Körzeti…

Az FHB eladta a Diófa Alapkezelőt a Takarékbanknak


2018. jan 02. írta: Takarék

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. értékesítette a Diófa Alapkezelő Zrt. jegyzett tőkéjének 88,29 százalékát megtestesítő részvénycsomagját a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-nek - közölte az FHB a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az FHB Jelzálogbank augusztusi jelentésében ismertette stratégiáját.…