Garantált hitelek – versenyképes gazdaságok


2018. dec 06. írta: Takarék

Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) 2018. december 4-én tartotta éves üzleti partnertalálkozóját, amelynek keretében a hazai pénzügyi intézmények vezetői és munkatársai találkozhattak az agrárkormányzat képviselőivel, friss információkhoz juthattak a mezőgazdaság aktuális kihívásairól, finanszírozási lehetőségeiről és a kormányzat agrárpolitikájának irányvonalairól - írja a magyarmezőgazdaság.hu.

A rendezvényt megnyitó Pongrácz István AVHGA kuratóriumi elnök üdvözlő szavait követően Nagy István agrárminiszter előadásában köszönetet mondott a hazai pénzügyi szektor szereplőinek, hogy kiemelt ágazatként tekintenek az agráriumra, és egyre szélesebb az agrárvállalkozások számára rendelkezésére álló pénzügyi termékek köre.

A miniszter kiemelte, hogy a szektor legkisebb és legnagyobb gazdálkodóira is egyaránt szükség van a vidéki térségek felzárkóztatásában.

A nagyobb vállalkozások jelentősen tudják az ország versenyképességét javítani, a kisebbek pedig a vidék népességmegtartó erejét biztosítják. Az ágazat összes szereplőjének tud segíteni az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány készfizető kezessége, amely a teljes banki és takarékszövetkezeti szektoron keresztül elérhető. A kezesség a finanszírozói bizalmat erősíti és hitelezhetővé teszi a kisebb agrárvállalkozásokat is.

agriculture.jpg

Szólj hozzá