Egy ideig még tartós lehet a gazdaság dinamikus növekedése


2018. dec 06. írta: Takarék

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott második becslése szerint a harmadik negyedévben 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az egy évvel korábbihoz mérve, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 5,2, százalékos volt a növekedés, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékos.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági növekedés annak ellenére gyorsult a harmadik negyedévben, hogy az autóipar termelése és exportja a WLTP bevezetésének hatására meredeken visszaesett, így az ipar teljesítménye is csupán 2,7 százalékkal javult. Mivel arra számít, hogy az autógyártók fokozatosan megszerzik a forgalomba hozatali engedélyeket, a következő negyedévekben érdemben gyorsulhat az ipari termelés, így nagyobb mértékben hozzájárulhat a növekedéshez, amit új modellek hazai gyártásának felfutása is támogathat.

A beruházások növekedését a következő negyedévekben támogatja a lakásátadások várható hulláma is így a beruházások növekedése is erős maradhat, amit ezen kívül az irodapiaci, ipari, állami és uniós támogatású beruházások is élénken tartanak.

A Takarékbank elemzője azt várja, hogy a következő negyedévekben fennmaradhat az 5 százalék körüli gazdasági növekedés, amely azonban a későbbiekben fokozatosan lassulhat. Így idén 4,8 százalékos GDP növekedésre számítanak a Takarékbankban, jövőre pedig 4,2 százalékra lassulhat a növekedés a várakozásuk szerint. A folyamatban levő beruházások és a fogyasztás is okozhat azonban pozitív meglepetést, így a jövő évi növekedés akár gyorsabb is lehet. Ezzel szemben az európai konjunktúra meredek lassulása és a világgazdasági lassulás fékezheti a növekedést - tette hozzá.   

acciones-crecimiento-34u5igizwtn1l269c71d6y.jpg

 

 

 

 

Szólj hozzá