Bankoljon a buszon! Elindult a Csongrád megyei 3A Takarék-busz


2018. dec 04. írta: Takarék

Decembertől Forráskútra, Pusztamérgesre, Bordányba, Balotaszállásra és Zsanába hetente kétszer gurul be a 3A TAKARÉKSZÖVETKEZET négy keréken közlekedő mobil bankja. A szolgáltatás jelentősen megkönnyíti az itt élők helyzetét, hiszen idő, energia és pénz spórolható meg a buszon igénybe vehető banki szolgáltatásokkal − írja a DÉLMAGYARORSZÁG.

December 1. óta hetente kétszer, előre meghirdetett menetrend szerint érkezik a 3A Takarékszövetkezet guruló bankja az öt dél-alföldi településre. Az ATM-el is felszerelt kisbuszon két ügyintéző várja azokat a helyieket, akik településén - Pusztamérgesen kívül, ahol még pénzfelvevő automata sincs - az ATM automatán kívül más banki szolgáltatás nem érhető el. A 3A Takarékszövetkezet értékesítési vezetője elmondta: az akadálymentesített kisbusz szolgáltatásai kifejezetten ajánlottak időseknek, mozgáskorlátozottaknak, illetve az olyan településen élőknek, ahol nincs egyetlen bankfiók sem.

Jász Péter szerint az alapvető banki szolgáltatások, mint az új betét elhelyezése vagy a lejárt felvétele, újbóli lekötése, kölcsönfelvétel, hitelügyintézés, kártyaigénylés könnyen igénybe vehetőek a Szegedről induló kisbuszon. - Szeptember óta több Heves megyei és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen is jár a Takarék-busz, a tapasztalatok nagyon jók, a helyiek szívesen veszik igénybe az egyedülálló szolgáltatást.

1_01.jpg

Szólj hozzá