Megkezdődött a dolgozók hazacsábítása


2018. aug 17. írta: Takarék

Csaknem 300 ezer fővel bővíthető még a magyar munkaerőpiac a TAKARÉKBANK elemzője szerint - írja a VILÁGGAZDASÁG.

A foglalkoztatottak száma már rekordot döntött, és közelít a 4,5 millióhoz Magyarországon, ám vannak még rétegek, amelyek potenciális munkaerő-tartalékot képeznek. A 20–64 éves korosztályban a foglalkoztatási ráta 74,5 százalék; míg a férfiaknál ez a mutató 82, addig a nőknél csupán 67,1 százalék a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. A Takarékbank elemzője, Horváth András a Világgazdaságnak azt mondta: a foglalkoztatás markáns bővülése egyrészt a gazdaság erősödésének, másrészt a munkaerőhiánynak a következménye, valamint több olyan intézkedésnek – mint például az EKÁER vagy az online pénztárgép bevezetése –, amely kifehéríti a feketemunkát.

Szerinte a foglalkoztatási ráta 4-5 százalékkal javulhat az elkövetkezendő években, mintegy 300 ezer új munkahely jöhet létre, s ezzel elérhető lenne a teljes foglalkoztatottság az országban. Az egyik potenciális bázis a nők: az édesanyák, a háztartásbeliek és a nyugdíjasok is. Utalt arra, hogy egyre több bölcsődét, óvodát építenek, de ez még mindig nem elég. Emellett a cégeknek át kellene gondolniuk a munkaszervezési folyamataikat, s el kellene terjeszteniük az atipikus foglalkoztatási formákat, az otthoni munkavégzést vagy a részmunkaidőt.

Horváth András úgy véli: külföldieknek nem csábító a magyar munkaerőpiac, mert Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban is 5-10 százalékkal magasabbak a bérek. Felmérések szerint azonban a külföldön dolgozó magyarok jelentős része hazatérne, ha többet kereshetne.

workers-1920x589px.jpgFotó: Healthy Workplaces Campaign

 

Szólj hozzá