Takarék Index: Siófokon és Balatonfüreden a legdrágábbak, Keszthelyen a legolcsóbbak a nyaralók


2018. aug 09. írta: Takarék

A tóparti nyaralók közül továbbra is a Balaton környékiek a legdrágábbak, azok átlagos négyzetméterára 2017-ben meghaladta a 270 ezer forintot – derül ki a Takarék Index legfrissebb elemzéséből. A második helyen a Dunakanyar állt ebben az összevetésben 180 ezer forinttal, míg a harmadik a Velencei-tó környéke volt több mint 162 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. A többi helyszínen 88-96 ezer forint négyzetméteres áron cseréltek gazdát az üdülők. A nagyobb Balaton-parti települések közül a legdrágábbnak továbbra is Siófok és Balatonfüred számít, míg a legolcsóbbnak Keszthely.

Jelentősen nőtt a hazai turizmus az elmúlt években. Míg 2010-ben kevesebb, mint 23 millió vendégéjszakát töltöttek a turisták a magyarországi kereskedelmi, illetve az üzleti célú egyéb szálláshelyeken (korábban: magánszállásokon), addig 2017-ben ez a szám már meghaladta a 38 milliót. A kereskedelmi és az egyéb üzleti célú szállások esetében is volt bővülés, ám azok mértékében jelentős volt a különbség. Míg a kereskedelmi szállásokon 55 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, addig az üzleti célú egyéb (korábban magán-) szálláshelyeken több mint két és félszer több volt az eltöltött vendégéjszakák száma tavaly, mint 2010-ben.

Magyarország kiemelt üdülőövezetei közül lakóingatlant a legdrágábban Budapest környékén lehetett vásárolni 2017-ben, ott az átlagos négyzetméterár közel 420 ezer forintot tett ki. Ez több mint 70 százalékkal haladta meg a 2013-as, mélypontnak számító évét. A második legdrágább Sopron és Kőszeghegyalja térsége volt, 270 ezer forintot meghaladó négyzetméterenkénti árral, ami a 2011-ben padlót fogott átlagos négyzetméterárnál 63 százalékkal volt magasabb. Ezt az áremelkedést a Takarék Index elemzői inkább az osztrák határ közelségének, mintsem Sopron és környéke turisztikai szerepének tudják be. A harmadik helyen a lakóingatlanok tranzakciós árai alapján tavaly a Balaton végzett 257 ezer forinttal. A legalacsonyabb, még az 50 ezer forint sem elérő átlagáron a kiemelt üdülőövezetek közül a Tisza-tó környékén lehetett vásárolni 2017-ben.

kiado-balaton-vizparti-apartman-napvirag-1.jpgFotó: vizparton.hu

A Balaton mellett több járásban is jelentősen emelkedtek az átlagos lakóingatlan-árak 2017-ben. A legnagyobb – az egy évvel korábbihoz viszonyítva 17 százalékos – drágulás a marcali járást jellemezte. Igaz, az árak itt meglehetősen alacsony bázisról indultak. A második legnagyobb, 16 százalékos átlagos árnövekedés Balatonalmádi és környékén ment végbe egy év alatt, míg a siófoki járás esetében 12, a Keszthelyi esetében pedig 10 százalékos drágulásra került sor.

A legmélyebben továbbra is a Balatonfüred és Siófok környékén lakóingatlan-vásárlást fontolgatóknak kell a zsebükbe nyúlniuk, miután arrafelé tavaly 344-368 ezer forint környékén mozogtak az átlagos négyzetméterárak. Fonyód és környékén pedig átlagban több mint 250 ezer forintot kellett leszurkolni egy négyzetméterért. A többi part menti járásban 120-250 ezer forint közötti négyzetméteráron cseréltek gazdát az ingatlanok 2017-ben. A legolcsóbbnak a közvetlen part melletti járások közül a tapolcai bizonyult, ahol átlagban mindössze 120 ezer forintba került egy négyzetméter.

Üdülőket a legdrágábban 2017-ben Siófok és Balatonalmádi környékén vásároltak, ahol a 300 ezer forintot is átlépte az átlagos négyzetméterár. A balatonfüredi járásban ugyanakkor – ha nem is sokkal, de – már 300 ezer forint alatt maradt a gazdát cserélt nyaralók ára tavaly. A legkedvezőbben a közvetlen part mellett található járások közül Marcali és környékén lehetett üdülőt venni, arrafelé 100 ezer forint alatt maradt a négyzetméterár.

A települések esetében a legdrágábbnak továbbra is Siófok és Balatonfüred számított. Az előbbi esetében közel 370 ezer forintot kellett fizetni a lakóingatlanok négyzetméteréért, és itt voltak a legmagasabbak a fajlagos üdülőárak is, amelyek meghaladták a 408 ezer forintot is. Balatonfüred esetében az átlagos négyzetméterárak szintén nagyon hasonlóak voltak: 367 ezer forintba került a lakóingatlanok négyzetmétere, és több mint 400 ezerbe az üdülőké. A vizsgált települések közül a legkedvezőbbek Keszthelyen voltak az árak, azok még a 200 ezer forintot sem érték el sem a lakóingatlanok, sem pedig az üdülők esetében.

Továbbra is nagyon kevés lakóingatlan-adásvétel jellemzi a Tisza-tó melletti településeket. Az alacsony tranzakció-szám miatt nem lehetett átlagos lakóingatlan-árat meghatározni Abádszalók esetében. De Poroszlón és Tiszafüreden is csak hozzávetőleges négyzetméter-árakat lehetett megállapítani, ez a Takarék Index elemzőinek számításai szerint 2017-ben körülbelül 64, illetve 87 ezer forint volt.

A Velencei-tónál nem csak a vízpart hatása érvényesülhet, de e települések többek számára a budapesti agglomerációs szerepet is betöltik. Az árak Gárdony esetében 217 ezer forint környékén mozogtak négyzetméterenként átlagosan, Velencén azonban ennél már jóval mélyebben kellett a zsebébe nyúlniuk a vásárlóknak, ott a fajlagos árak meghaladták a 270 ezer forintot is. Nyaralóárakat az elérhető adatok szűkössége miatt csak Gárdony esetében tudtak számolni a Takarék Index elemzői, ez a 2017-es elérhető adatok alapján 157 ezer forint körül alakult.

Ha tehát valaki Magyarország vízpartjaira vágyik, akkor hétvégi házhoz a legolcsóbban a Tisza-tónál juthat. Ugyanakkor a Velencei-tó mellett található települések árai megközelítik, sőt meg is haladják a Keszthelyen és Fonyódon fizetendőket, nyaraló besorolású ingatlanhoz azonban még olcsóbban lehet hozzájutni.

udulopiac.png

Szólj hozzá