Európai Bizottság: az idén és jövőre erős marad a gazdasági növekedés


2018. júl 13. írta: Takarék

A gazdaság növekedése 2018-ban és 2019-ben várhatóan erős marad az Európai Unióban és az euróövezetben egyaránt, a mutatók ebben az évben 2,1 százalékkal, jövőre 2 százalékkal javulnak - közölte az Európai Bizottság a csütörtökön közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.

A jelentés bemutatásakor Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke, euróért és szociális párbeszédért felelős biztosa elmondta, hogy öt egymást követő negyedévi erőteljes növekedés után azonban 2018 első felében mérséklődött a gazdaság lendülete, és az EU-ban és az euróövezetben egyaránt várhatóan 0,2 százalékponttal alacsonyabb lesz a tavasszal előre jelzettnél.

shutterstock_253692781.jpg

Szólj hozzá