Egy év alatt 8,6%-kal emelkedtek a nettó reálbérek


2017. jan 20. írta: Takarék

Tavaly novemberben igen határozottan, 8,2%-ra gyorsult a bruttó bérek növekedése az előző havi 5,4%-ról, míg az szja kulcs egy százalékpontos csökkentése miatt a nettó bérek 9,8%-kal nőttek, így a novemberi 1,1%-os infláció mellett a nettó reálbérek kiemelkedő mértékben, 8,6%-kal…

Együttműködik a Takarékbank és a Magyar Biokultúra Szövetség


2017. jan 19. írta: Takarék

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Biokultúra Szövetség, valamint a Takarékbank Zrt., hogy elősegítse a magyar biogazdálkodás fejlesztését, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiában foglalt célkitűzések elérését, illetve a rendelkezésre álló uniós és hazai források kihasználását új,…

Vida József lett a Takarékbank elnök-vezérigazgatója


2017. jan 18. írta: Takarék

A Takarékbank tavaly év végén megválasztott új igazgatósága tisztújító ülésén Vida Józsefet választotta meg a bank új elnök-vezérigazgatójának, míg Szabó Levente korábbi vezérigazgató vezérigazgató-helyettesként folytatja munkáját. A jövőben két új vezérigazgató-helyettes is segíti a…

Idén is folytatódik a cukor drágulása


2017. jan 17. írta: Takarék

Meghaladja a világ cukorfogyasztása a termelést, így idén további 5-7 százalékos áremelkedés valószínű. Folyamatosan csökkennek az uniós készletek is, míg tavaly a cukorrépa termőterülete is megfogyatkozott. Az EU által elfogadott cukorkvótát idén októberben eltörlik, ami érzékelhető hatással lesz a…

Megugrott a turizmus novemberben


2017. jan 16. írta: Takarék

Egy év alatt hatalmas növekedés történt a turizmusban: a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 16,5 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 16,3 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.