Fókuszban a fix kamatozású lakáshitelek


2017. dec 22. írta: Takarék

Az októberig felvett lakáshitelek alig több mint fele volt egy évnél hosszabb kamatperiódusú, vagyis az ügyfelek jelentős része még inkább az alacsonyabb kamatot választja a hosszabb ideig fix kondíciók helyett - írja a Világgazdaság.

Nem hozott érdemi változást az elmúlt időszak a háztartások által felvett lakáshiteleknél, legalábbis ami a szerződésekben meghatározott kamatperiódusokat illeti: 2017 első tíz hónapjában az új kölcsönök 46,5 százalékát vették fel az ügyfelek változó kamatozás vagy legfeljebb egyéves kamatfixálás mellett, ami még valamivel magasabb is az egy évvel korábbinál – derül ki a Világgazdaság számításaiból, amelyek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatain alapulnak.

2017 januárja és októbere között a hosszú kamatperiódusú hitelekből változatlanul az egy és öt év közötti fixálásúak voltak a legnépszerűbbek: arányuk 26,3 százalékot ért el, ami igen jelentős visszaesés az egy évvel korábbi 30,8-hez képest. Az öt éven túli kamatperiódus mellett felvett lakáshitelek súlya viszont gyakorlatilag változatlan az egy évvel korábbihoz viszonyítva, hozzávetőlegesen 27 százalékos. (Utóbbiaknál egyébként a tíz éven túli kamatfixálású kölcsönök aránya növekedett valamelyest 2016 első tíz hónapjához képest: az összes új kihelyezésen belül 6,4 százalékot ért el, ami 34,3 milliárd forintnyi új szerződés.)

Az éven túl fix kamatozású lakáshitelek arányának stagnálása alapján arra lehet következtetni, hogy az új lakáshitel felvételében érdekelt háztartások jelentős része még mindig elsősorban az aktuális kamatot – illetve törlesztőrészletet – tartja szem előtt egy adott konstrukció kiválasztásánál, bízva abban, hogy az alacsony kamatkörnyezet tartós marad. Sokan építhetnek emellett arra is, hogy ha emelkedésnek indulnak a kamatok, akkor hosszabb ideig fix árú konstrukcióra váltják át jelenlegi kölcsönüket. Kétségtelen tény, hogy a hosszabb távon fix kamatfeltételekkel kínált lakáshitelek ára a legutóbbi hónapokig jóval magasabb volt az átlagnál: a jegybank adatai szerint 2017 októberében 4,16 százalékot ért el a forintlakáshiteleknél a szerződésekben szereplő, átlagos éves kamatláb, miközben egy változó kamatozású hitelnél átlagosan évi 3,11, egy öt és tíz év közötti kamatperiódusúnál viszont 5,57 százalékkal lehetett szerződni.

A helyzet azonban a – legalább három évig fix kamat mellett kínált – minősített fogyasztóbarát lakáshitelek (MFL) megjelenésével nagyon gyorsan változhat, hiszen a pénzügyi szolgáltatók többsége pont az ősszel illesztette be kínálatába ezeket a konstrukciókat. Az MTI no­vember végén közölt összeállítása szerint a megkérdezett bankok arról számoltak be, hogy folyamatosan növekszik az érdeklődés e konstrukciók iránt: ez pedig egyrészt arra enged következtetni, hogy az év utolsó hónapjaitól mérséklődhetnek az árkülönbségek a változó és éven túl fix kamatozású lakáshitelek árai között, másrészt arra, hogy az új szerződéseken belül is dinamikusan növekedhet majd a hosszabb kamatperiódusú konstrukciók aránya. Új szerződéssel pedig nem állnak rosszul a pénzügyi szolgáltatók: az MNB statisztikái szerint 2017 első tíz hónapjában – a szezonálisan nem igazított adatok alapján – 532,6 milliárd forint értékben helyeztek ki lakáshiteleket, ami 36,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbi mennyiséghez képest.

 

Szólj hozzá

világgazdaság lakáshitel lakásárak