Pakson tartott üzleti és partnertalálkozót a Hungária Takarék


2017. dec 15. írta: Takarék

Aktívabb közreműködést képzel el Gáspár Csaba, a Hungária Takarék ügyvezető igazgatója a Paks II beruházás kapcsán, és fontosnak tartja az atomerőművel való jelenlegi együttműködés bővítését is – erről az ügyvezető a paksi üzleti és partnertalálkozón beszélt a héten.

Kiemelte az önkormányzattal való folyamatos, aktív kapcsolat fenntartását, továbbá hangsúlyozta a társadalmi felelősségvállalás fontosságát is a takarék és a város életében.

Pakson 1974 óta működik a jelenlegi Hungária Takarék kirendeltsége, ahol 5,7 milliárd forint megtakarítási állományt kezelnek és több mint 2 milliárd forint kihelyezett hitelállománnyal rendelkeznek. A Hungária Takarék a Paksi Atomerőmű Zrt. pénzügyi számlavezető partnere is. Gáspár Csaba hangsúlyozta: az egységes, kibővült termékpaletta révén az ügyfelek minden igényt kielégítő termékeket, szolgáltatásokat tudnak igénybe venni.

Az ügyvezető szerint a három takarékszövetkezet (Hungária Takarék, Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet, valamint az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet) 2017. szeptember 30-i egyesülése nyomán a Hungária Takarék a Dél-Dunántúl meghatározó pénzintézetévé vált: a fúzió hatására létrejött a legtőkeerősebb takarék, ami nagyobb összegű – akár több milliárdos projektek - hitelezését is lehetővé teszi. A kibővült működési terület 3 megyét és 47 fiókot ölel fel.

A rendezvényen Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és Kovács Sándor, Paks alpolgármestere is elismerősen szólt a Hungária Takarék tevékenységéről. Mindketten kiemelték a Hungária Takarék Paks város és az egész megye fejlesztéseiben vállalt szerepét.

gaspar_csaba_k.jpg

Gáspár Csaba

Szólj hozzá

Paks Hungária Takarék