Emelkedtek a fogyasztói árak novemberben


2017. dec 08. írta: Takarék

Kissé elmaradva a várakozásoktól, 2,5 százalékra emelkedett a fogyasztói árak növekedési üteme novemberben az előző évihez képest, az éves átlagos infláció 2,4 százalék lehet – kommentálta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a Központi Statisztikai Hivatal friss adatait.

A maginfláció 2,7 százalék maradt a múlt hónapban annak ellenére, hogy jelentősen emelkedtek a dohánytermékek árai jövedéki adóemelés következtében, valamint egyszeri hatásként a tej- és tejtermékek, valamint a tojás drágulása a régiós és európai árnövekedési ciklusát tükrözi.

Ezektől megszűrve bőven 2 százalék alatt maradhatott a maginfláció, ami  így továbbra is elmarad a 3 százalékos inflációs céltól, és nem tükrözi sem a bérköltségek növekedésének, sem az élénkülő belső kereslet inflációs hatásait.

Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, így az élelmiszerárak 0,5 százalékkal nőttek, a szeszesitalok, dohányáruk árai 0,5 százalékkal emelkedtek, a ruházati termékek árai 1 százalékkal nőttek a szezonváltás miatt, a tartós fogyasztási cikkek ára 0,3 százalékkal, valamint a szolgáltatások árai 0,5 százalékkal mérséklődtek (utóbbin belül az üdülési szolgáltatások 4,7 százalékkal, a hírközlési szolgáltatások 1,3 százalékkal kerültek kevesebbe), míg az egyéb cikkek árai 1,7 százalékkal emelkedtek az üzemanyagok 3,3 százalékos drágulása miatt.

Egy év alatt az élelmiszerek árai 3,4 százalékkal emelkedtek, 2,9 százalékkal drágultak az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek), ezen belül a járműüzemanyagokért 5,9 százalékkal kellett többet fizetni az egy évvel  korábbihoz képest. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 7,1 százalékkal, a szolgáltatások 1 százalékkal, a ruházati termékek 0,5 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára (a tűzifa árak emelkedése miatt) 1,5 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Az infláció emelkedését elsősorban az üzemanyagárak alakulása befolyásolta. Míg egy évvel ezelőtt éppen csökkentek az üzemanyagárak, így alacsonyabb szintre került a bázis, ezzel szemben idén novemberben emelkedtek az üzemanyagárak. A meglepetést a dohánytermékek további emelkedése okozta, amit bőven ellensúlyozott a szolgáltatások árának vártnál nagyobb visszaesése, a többi termékkörben az áremelkedések – és egyes esetekben csökkenések – megfeleltek a várakozásoknak. A következő hónapban ismét csökkenhet az infláció az üzemanyagok magas decemberi, ill. idei év eleji magas bázisára miatt.

Így idén éves átlagban 2,4 százalékos inflációra számítunk. Jövő év elején az idei áfa csökkentések elmúló hatását ellensúlyozza további termékekre és szolgáltatásokra bevezetni tervezett áfa csökkentések, valamint az üzemanyagárak idei év eleji magas bázisa, így az infláció 2 százalék közelébe süllyedhet.

Jövő év közepére az infláció – az üzemanyagárak idei évközepi alacsony bázisa miatt – elérheti a 3 százalékot, de tartósan nem marad az inflációs célnál, így bázishatások miatt jövő év végére visszatérhet 2,5 százalék közelébe. Így éves átlagban 2,7 százalék lehet az infláció jövőre, azonban a gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése miatt az infláció nagyobb gyorsulást is mutathat. Ezzel szemben a tartósan alacsony olajárak és tartósan alacsony importált infláció fékezhetik az árak emelkedését. Emiatt az MNB egyelőre középtávon nem kényszerül a monetáris kondíciók szigorítására, így a Monetáris Tanács tartósan lazán tarthatja a monetáris kondíciókat nem-konvencionális eszközök használatával. 2019-ben azonban már tartósan elérhető lesz a 3 százalékos inflációs cél.

retail-1424041_1280.jpg

Szólj hozzá

infláció KSH Suppan Gergely