Decembertől új piaci partner érkezik a vállalkozásfejlesztésben


2017. nov 28. írta: Takarék

Igencsak pozitívak a gazdasági előrejelzések mind Magyarország, mind az Európai Unió egészét tekintve. A fogyasztói várakozások optimizmust sugároznak, a beruházások bővülése pedig bárki számára tetten érhető - írta a Teol és a pecsma.hu.

A három Takarék (Szigetvári Takarék, MECSEK TAKARÉK Szövetkezet, Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet) egyesülésével létrejövő Dél TAKARÉK ügyfélkapcsolati igazgatója, egyúttal vállalkozói hitel üzletág-vezetője, Csányi Zsolt nagyon pozitívnak értékeli az elmúlt egy-másfél évet. Úgy látja, megnőtt a beruházási hajlandóság a vállalatok körében, és emiatt a beruházási hitelek iránti igény is. „Ez számunkra azt mutatja, hogy a vállalatoknak van jövőképe, bátran nyúlnak a fejlesztés eszközeihez.” – mondta a szakember.

A Szigetvári Takarék szakértői úgy látják, hogy ma már egyre inkább igény mutatkozik az összetettebb beruházások finanszírozására, amely komplexebb forrásstruktúrát igényel. Egy változatos felépítésben tevékenykedő mezőgazdasági vállalkozás, kereskedő vagy gyártó cég, vagy épp a szolgáltatók és vendéglátó vállalatok egyedi igények szerinti kiszolgálására összetett módon szükséges tekinteni.

gepek.jpg

Szólj hozzá

előrejelzés Takarék Dél Takarék