A takarékoké a jövő – Vida József a Figyelőnek


2017. nov 23. írta: Takarék

A takarék szektor egy jól szervezett, egységes, magas szolgáltatási színvonalú együttműködéssé, az ország egyik legnagyobb és legbiztonságosabb pénzügyi csoportjává válik – jelentette ki a Figyelőnek Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, aki szerint a nagy növekedési ütem fenntartható a magyar gazdaságban.

Hogy látja a magyar gazdaság pozícióját? S melyek azok a területek, ahol kihívások vagy éppen kockázatok bukkannak fel?

– A magyar gazdaság dinamikus növekedési pályán mozog, miközben tovább javulnak az egyensúlyi folyamatok. Emiatt a jelenlegi, négy százalék körüli bővülési ütemet a következő két-három évben fenntarthatónak látom. Ha csökkenő mértékben is, de a nagy növekedési rátában még mindig komoly szerepe van a külső forrásbőségnek, ami bizonyos kockázatokat is magában hordoz. Ezért az Európai Unió fejlett gazdaságaihoz való felzárkózás folytatásához nagyon fontos a gazdaság versenyképességének jelentős javítása.

– Miként értékeli a bankszektor szerepét: mit tesznek hozzá a gyarapodáshoz a hitelintézetek? Fenntartható-e a tavalyi vagy az idén is „tapasztalható” nyereségességi szint?

– A bankrendszer hitelezési tevékenysége a válság kezdete óta nem járult hozzá pozitívan a GDP bővüléséhez, bár ennek mértéke 2015 óta inkább már semleges, semmint negatív. A kiváló makrogazdasági környezetből azonban a bankszektor is profitálhat: mind a növekvő jövedelmek, mind a felértékelődő fedezetek az elmúlt években újraéledő hitelezés további élénkülését hozzák magukkal. Így a pénzügyi szegmens szereplői még az alternatív finanszírozási források bősége mellett is növelni tudják üzleti aktivitásukat. Az alacsony kamatkörnyezet, a várhatóan szűkülő jutalékbevételek, a nem banki pénzügyi közvetítés erősödése és a nagy költségek miatt azonban a következő években inkább 6-7 százalékos tőkearányos megtérülés látszik reálisnak a magyar bankszektorban.

– Milyen helyzetben van a Takarék Csoport, s a jövőben hogyan tudják erősíteni piaci pozíciójukat?

– A takarék szektorban az évtized legnagyobb hitelintézeti átalakulása zajlik. 2017 végére az eddigi 51 takarék egyesüléséből 12 regionális központú, tőkeerős, stabil és hatékonyan működő pénzintézet jön létre. Erősödik a versenyképességük, a korábbi, széttagolt struktúrát központosított rendszer váltja fel. Az eltérő termékportfóliók helyére egységes és korszerű szolgáltatásokat vezetünk be, amelyeket az országban bárhol, bármely takarék fiókjában igénybe lehet venni. A takarékok nagy előrelépést tesznek az egységes fiók- és informatikai hálózat, marketing- és sales-tevékenység kialakítása felé. Átalakulnak a Takarék Csoport központi szervezetei is, különválnak és megtisztulnak az integráció központi bankjának, kereskedelmi bankjának, valamint jelzálogbankjának a funkciói. A takarék szektor egy jól szervezett, egységes, magas szolgáltatási színvonalú együttműködéssé, az ország egyik legnagyobb és legbiztonságosabb pénzügyi csoportjává válik.

A szervezeti-üzleti megújulás mellett a korszerű digitális szolgáltatások terén is erősítünk. Az elmúlt évben számos innovatív megoldást vezettünk be, melyeket a digitális kor és az új ügyfél-generáció által támasztott kihívások hívtak életre. Ilyen a négy keréken guruló bankfiók, a teljesen automatizált pénzügyi szolgáltató központ és a videóhívásos azonosítással kiegészített online számlanyitási szolgáltatás tesztjellegű bevezetése. Mobiltelefonos applikációnk novemberi elindulásával mi is belépünk az okostelefonokkal bankolók piacára.

– Mennyire változtatja meg a digitalizáció a bankolási szokásokat?

– Az ügyfelek növekvő hányada keresi a korszerű, digitális megoldásokat. Ugyanakkor a kisebb településeken, illetve bizonyos korosztályok körében továbbra is nagy az igény a személyes jelenlétre. A Takarék Csoport egyik legfőbb előnye a nagy kereskedelmi bankokkal szemben éppen ez a személyesség, közvetlenség. Ebben a környezetben a Takarék Csoportnak arra kell törekednie, hogy kiszolgálja a digitalizációra nyitott ügyfelek igényeit, de azokét is, akik kistelepüléseken élnek, és a rendszeres, személyes kapcsolattartást igénylik.

– Mekkora fejlesztéseket kell végrehajtani pont a digitalizáció miatt rendszerszinten, valamint a Takarék Csoportnál?

– A Takarék Csoport legfontosabb fejlesztési területe a digitalizáció. Az ezzel kapcsolatos stratégia elemei a digitális ügyfélélmény és kényelmi szolgáltatások nyújtását valósítják meg a következő öt évben. Ezek kivitelezése jelentős fejlesztési feladatokkal is jár, hiszen nem elég csak az ügyfélfolyamatokat digitalizálni, hanem a belső rendszereket, folyamatokat és a termékeket is. Az innovatív megoldások bevezetésével elsősorban a fiatal generációkat célozzuk meg. Hiszünk abban, hogy ezek az új szolgáltatások az új ügyfeleket is bevonzzák a Takarék Csoporthoz.

vida_j_4_k2.jpg

Szólj hozzá

interjú Vida József Takarék Csoport