Keresett a CSOK a takarékoknál


2017. nov 20. írta: Takarék

A Takarék Csoport aktív szerepet vállal a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) nyújtásában, piaci részesedése 2017. szeptember végén megközelítette a 20 százalékot a rendelkezésre álló adatok alapján – nyilatkozott a Világgazdaságnak Egerszegi Ádám, a Takarékbank vezérigazgató-helyettese.

Az év elejétől szeptember végéig mintegy 5 ezer igénylés érkezett az ügyfelektől, 10 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A folyósításoknál még markánsabb a növekedés: ezek 14,41 milliárd forintot tettek ki az első kilenc hónapban, ami csaknem 40 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi mennyiséget.

A 2017-es folyósítások 51 százaléka építéshez, 13 százaléka új lakás, 36 százaléka pedig használt lakás vásárlásához járult hozzá a Takarék Csoportnál. A CSOK-igénylők 45 százaléka igényli a 10+10-es konstrukciót, miközben az igénylések kétharmadához kapcsolódik hitelkérelem is. Az eddigi igénylések alapján a CSOK mellé igényelt hitelösszeg átlagosan 5-5,2 millió forint körül alakul.

Az ügyfelek jelentős része lakás-takarékpénztári szerződést is köt a CSOK igénylése mellett, ám a lakástakarék-szerződések népszerűsége területenként eltérő képet mutat. Az eddigi tapasztalatok szerint a közép-magyarországi régióban – például főként a városokban – a hitellel kombinált CSOK-igénylések, valamint a csak CSOK-ot igénylő ügyletek döntő többségéhez is kapcsolódik lakás-takarékpénztári szerződés.

A Takarék Csoportnál átlagosan 30 nap az elbírálás átfutási ideje a CSOK igényléseknél, de ennél rövidebb, 2 hetes időtávok is előfordulnak: ez függ a lakáscéltól, az ügylet bonyolultságától is. „Az egyszerűbb lakásvásárlási ügyletek gyorsabban lebonyolódnak, ha az ügyfelek időben a hitelintézet rendelkezésére bocsátják a szükséges dokumentumokat, és a szerződéskötési időpontokat is sikerül gyorsan egyeztetni” – tette hozzá Egerszegi Ádám.

A Takarék Csoport várakozásai szerint a lakossági jelzáloghitel-állomány 2018-tól gyorsabban emelkedik majd a növekvő számú új folyósítások hatására. Az ingatlanárak emelkedése, a szabályozói oldal kedvező alakulása – így például a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek megjelenése – és az általánosan alacsony kamatszint is növeli a hitelfelvételi kedvet.

A 2018-ra tervezett új kihelyezések volumene 15-20 százalékkal haladhatja meg az idei teljes évre várható mennyiséget a Takarék Csoportnál, amely az eddigiekhez hasonlóan továbbra is aktív részvételt tervez az állami támogatású hitelprogramokban. Az utóbbi időben az új építésű ingatlanokhoz kapcsolódó igénylések aránya emelkedett meg a korábbiakhoz képest, és ez a várakozásaik szerint még tovább bővül majd.

egerszegi_adam.jpg

Egerszegi Ádám

Szólj hozzá

csok Takarékbank Egerszegi Ádám