Egyesítik erőiket a tisztántúli takarékok


2017. nov 02. írta: Takarék

November elsejétől Tiszántúli Takarék néven folytatja tevékenységét Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy pénzintézete. A Hajdú, a Főnix, a Szabolcs és a Kelet Takarék fúziójával egy olyan pénzintézet kezdi meg működését, mely versenyképes a kereskedelmi bankok között is.

A szerződés aláírása már korábban megtörtént, ahol elhangzott: az egyesülésben részt vevő négy takarékszövetkezet célja, hogy a fúziót követően, közösen, a térség meghatározó pénzügyi szolgáltatóját hozzák létre, amely a jelenleginél aktívabban vehet részt a helyi lakosság, a vállalkozások és a térség önkormányzatainak hitelezésében.

Bede József, a Szabolcs Takarék elnök-vezérigazgatója a 99,4 Sunshine FM-nek azt emelte ki, hogy az ügyfelek számára pozitív ez a változás.

p1010629.jpg

Az egyesülő takarékok vezetői (balról jobbra): Krausz Róbert (Kelet), Ölveti Zsolt (Hajdú, a Tiszántúli Takarék elnöke), Fodorné Szabó Judit (Főnix) és Bede József (Szabolcs).

Szólj hozzá