Fókuszban az agrárium a Dél TAKARÉKNÁL: új lehetőségek, több évtizedes szakértelem


2017. okt 10. írta: Takarék

Új lehetőségek tárházát nyitja meg a vállalkozások számára a Dél TAKARÉK, amely decemberben kezdi meg működését három takarék egyesülésével. Kedvező ajánlatok, a Vállalkozói Centrumokban saját ügyintézők várják a vállalkozókat, a megnövekedett tőkének köszönhetően pedig nagyobb vállalati igényeket is ki tudnak majd elégíteni - írja az agroinform.hu.

„A Takaréknál valódi igényekre valódi megoldásokat nyújtunk, más szóval speciális élethelyzeteket kezelünk. Az agráriumban is megjelent a generációváltás, ami lényegében részesedésvásárlást takar. Ennek finanszírozása speciális, de felkészültünk rá. Emellett az agrárium alapját jelentő termelőeszköz, a föld vásárlását is képesek vagyunk forrásokkal biztosítani.” – mondta Csányi Zsolt, a fúziót vezető Szigetvári Takarék ügyfélkapcsolati igazgatója és egyben vállalkozói hitel üzletágvezetője.

A Szigetvári Takarék, a MECSEK TAKARÉK Szövetkezet és a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet egyesülésével létrejövő Dél TAKARÉK-nál nagyon kedvező fedezeti és kamatfeltételekkel vehető majd igénybe az Agrár Széchenyi Kártya és a támogatásokat előfinanszírozó- illetőleg saját forgóeszköz finanszírozó konstrukciók is. A hosszabb távú működést biztosító állóeszközök finanszírozásához helyi szinten tudnak majd ajánlani különféle futamidejű beruházási hiteleket és a Takarék Csoporthoz tartozó lízing konstrukciókat. Ezek felhasználási köre igen széleskörű, szántóföldi növénytermesztéssel kapcsolatos gépek, terménytárolók, szárítók vásárlására és sok egyéb célra is fordíthatók.

A szolgáltatások jelentős része a Szigetvári Takaréknál már most is rendelkezésre áll, a jövőben ugyanakkor nagyobb hitelezési volumenre lesz majd lehetőségük. A Dél TAKARÉK négy és fél megyét lefedő működési területén az összes szolgáltatást decembertől lehet igénybe venni.

A Szigetvári Takarék – decembertől Dél TAKARÉK-nál – nem pusztán a tényleges igényekre szabott termékek nyújtásával segíti az agráriumot. A folyamatosan bővülő Vállalkozói Centrumokban kifejezetten a vállalkozások kiszolgálására szakosodott, speciálisan kiképzett kollégák várják majd a partnereket. Emellett a Szigetvári Takarék által alapított szakmai programsorozatot várhatóan januárban – immár a Dél TAKARÉK szervezésében – idén is megrendezik. Az agrárium jeles szakmai képviselőinek részvételével szervezett regionális agrárfórumokon most is az ágazat aktualitásairól, kihívásairól és fejlesztési lehetőségekről lesz szó.

pexels-photo-288621.jpeg

Szólj hozzá

agrár Takarék