A terv szerint halad a Takarék Csoport átalakítása


2017. sze 27. írta: Takarék

Az előzetesen meghatározott ütem szerint halad a Takarék Csoport átalakítása, az egyesülések az év végéig várhatóan befejeződnek – mondta Vida József, a TakarékBank elnök-vezérigazgatója a Mediaworks központi szerkesztőségének adott interjújában, ami 12 megyei lapban jelent meg.

Hogy áll az egyesülési folyamat a Takarék Csoportnál, és hogyan viszonyul ez az eredeti ütemtervhez?

Tartjuk az eredeti ütemet: minden lépés, amit terveztünk, megfelelően halad, így a jövő év elejére 12 regionális takarék működik majd országszerte. Az, hogy az egyesülési folyamattal ilyen jól állunk, nagyban köszönhető a dolgozóinknak, illetve a részjegyeseinknek is, hiszen az ő munkájuk és együttműködésük nélkül jóval nehezebb lenne a dolgunk.

Az egyesülési folyamat lezárultával pedig kialakulhat az a versenyképes és korszerű szolgáltatási struktúra, amely biztosítja a Takarék Csoport hosszú távú jövőjét.

Az átalakítás szükségességét a munkatársak és az ügyfelek is megértik, de miért szükséges fiókokat bezárni? – Én inkább úgy fogalmaznék, hogy fiókokat nyitunk ki: minden egyes munkanapon közel 1300-at országszerte, ami közel annyi fiókot jelent, mint az összes többi pénzintézeté együttvéve.

Minthogy azonban a piaci részesedésünk elmarad ettől az aránytól, az egyesülési folyamat kétségkívül együtt jár a fiókhálózat ésszerűsítésével is. Ezt egyébként az elmúlt években az összes hazai bank megtette, volt olyan, amelyik a felére csökkentette fiókjainak a számát.

Nálunk messze nem várható ekkora változás, de azt mindenkinek be kell látnia, hogy egy fiók üzemeltetése egy elnéptelenedő kistelepülésen is rendkívül költséges dolog.

Mindent megteszünk ugyanakkor annak érdekében, hogy a helyi önkormányzatokkal együttműködve áthidaló megoldást találjunk a helyben élő lakosok, ügyfelek problémáinak megnyugtató kezelésére. A Takarék a vidék bankja volt és az is marad. A fiókhálózat ésszerűsítését követően is a Takarékok rendelkeznek majd messze a legkiterjedtebb országos fiókhálózattal.

Szó volt arról korábban, hogy a TakarékBank szerepe is megváltozik a csoporton belül. Erre miért volt szükség?

A központi struktúrák szétválasztása legalább olyan fontos feladat a Takarék Csoport átalakításán belül, mint az egyesülési folyamat. Fontos ugyanis, hogy az integrációnak legyen egy központi bankja, amely felel például az egységes termékstruktúráért, arculatért, legyen egy központi kereskedelmi bank, és végül egy jelzálogbank is: ezek a szervezeti egységek mind azt szolgálják, hogy az ügyfeleink az ország bármely pontján ugyanahhoz a szolgáltatási színvonalhoz és termékpalettához férjenek hozzá. Az új szervezeti struktúra kialakítása a jövő év első felének a végére fejeződik be.

Mi lesz az, amit egy takarékszövetkezeti ügyfél valóban érzékel majd az átalakításból?

A szolgáltatási és termékpaletta egységesítése, korszerűsítése és szélesedése mindenképp feltűnik majd, mint ahogy a marketingeszközök felfrissítése, az egységes arculat is. A cél az, hogy egy teljesen átjárható, egységes rendszert hozzunk létre, vagyis az ügyfeleink ugyanazokhoz a szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, bármely takarékba is térnek be az ország bármely pontján. Ez vonatkozik a fióki és az elektronikus szolgáltatásokra is.

Az alapvető értékeink ugyanakkor továbbra sem változnak: helyben, helybelieknek fogunk szolgáltatni úgy, hogy az megfeleljen a modern kor elvárásainak is.

Utóbbi kapcsán két fontos újításunkról szeretnék beszámolni, amelyek egyedülállóak a magyar piacon. Az egyik a mobil bankfiók: ennek lényege, hogy a közvetlen fióki eléréssel nem rendelkező ügyfeleinket jól felszerelt, ATM-mel és POSterminállal rendelkező kisbuszokkal érjük majd el. Vagyis a fő vonalaktól távolabb lévő kistelepüléseken megvalósítjuk a „házhoz megy a bank” modellt. Ez a szolgáltatás már a napokban elindul, és a kezdeti tapasztalatok alapján döntjük el, hogyan fejlesszük majd tovább. A másik, szintén igen fontos újításunk az automatizált bankfiókok létrehozása: ez olyan kiszolgálási pontot jelent, ahol az ügyfél a nap 24 órájában intézheti pénzügyeit, tájékoztatást kaphat konkrét konstrukciókról, sőt, ha egy termék felkeltette az érdeklődését – legyen szó akár lakossági vagy vállalkozói ügyfélről –, időpontot is tud foglalni bármely fiókba. Fontos ugyanakkor, hogy ezeknél a pontoknál nemcsak a szorosan vett pénzügyi szolgáltatások nyújtásában gondolkodunk, hanem az ügyfeleknek lehetőségük lenne például csomagot feladni vagy csekket befizetni is. Ez a projektünk is elindult már, és az első három hónap tapasztalatai mutatják majd meg, milyen irányba tudunk fejleszteni.

Ez a két innováció is alátámasztja, amit korábban mondtam: azokon a helyeken, ahol nem tudunk gazdaságosan fizikai fiókot fenntartani, új alapokra helyezzük a szolgáltatásainkat.

A takarékszövetkezetek köztudottan nagy betétállományt kezelnek. Hogyan tudnak megbirkózni az alacsony kamatkörnyezet kihívásaival?

Az alacsony kamatkörnyezetben nagyon nagy kihívást jelent nyereségesen, hatékonyan működni. Az alacsony kamatok mellett több beruházásés hitelezésösztönző terméknél az elérhető kamatrés is maximalizált: elég csak a csokra – amelyben a Takarékok szerepvállalása kimagasló –, a növekedési hitelprogramra vagy a most megjelent, minősített fogyasztóbarát lakáshitelekre gondolni. Ilyen nehéz feltételek mellett kell tehát rentábilisan működnünk, ami óriási felelősséget is jelent: a Takarék Csoport a hozzávetőlegesen 7000 alkalmazottjával a 17. legnagyobb munkáltatónak számít Magyarországon, a saját tőkéje alapján pedig az ötven legnagyobb hazai vállalatcsoport között szerepel.

A bankszektor a digitalizációtól hangos. Hogyan tudnak ehhez alkalmazkodni a takarékok?

A digitális világ számunkra is rengeteg új lehetőséget nyit meg, hiszen leginkább a fiatalok és a középosztálybeli ügyfeleink egyre szívesebben használják az elektronikus és mobil eszközökről elérhető banki szolgáltatásokat.

A Takarék Csoport ennek megfelelően minden olyan korszerű szolgáltatással ügyfelei rendelkezésére áll majd, amely gyorsabbá és egyszerűbbé teszi a bankolást.

Például nálunk is elérhető a négy órán belüli bírálat az online benyújtott személyikölcsön-igényléseknél.

Itt azért meg kell jegyezzem, hogy vidéki gyerekként én szeretek aludni egyet rá, ha hitelt veszek fel: vagyis azoktól az ügyfelektől sem fordulunk el, akik a hagyományos banki termékstruktúrában és szolgáltatásokban gondolkodnak.

Jövőre hatályba lép az a szabályozás, amelynek révén megjelenhetnek a piacon új, pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó cégek. Ez azt a veszélyt hordozza magában, hogy az ügyfelek – az olcsóbb szolgáltatás miatt – elfordulnak a klasszikus pénzügyi szolgáltatóktól. Erről mi a véleménye?

A fintech cégek és a bankszektor viszonyát úgy tudnám jellemezni, mint egy futóversenyt, ahol a bankok gáton indulnak, míg a fintech cégek síkon versenyeznek. A banki szolgáltatókra ugyanis sokkal szigorúbb előírások vonatkoznak, mint az újonnan belépő technológiai cégekre – éppen ez az, amiért ők sokkal olcsóbban tudnak nyújtani bizonyos szolgáltatásokat. Ám ahogy nagyapám mondaná: akkor van baj, ha baj van! Látni kell, hogy az olcsóságnak ára is lehet: amíg nincs gond a pénzforgalommal, addig mindenki nyugodt. Ha azonban zavar támad a rendszerben, oda a nyugalom. Kétségtelen, hogy most csak a banki rendszerek tudják megadni azt a biztonságot, amely a pénzügyi szolgáltatások nyújtásához kell.

Egyébként a fintech cégek előretörésével is hasonló a helyzet, mint a készpénz eltűnésével: korábbi jóslatok szerint ma már nem szabadna bankjegyeknek forgalomban lenniük, ehhez képest a forgalom több mint fele még a segítségükkel történik.

Hogyan látja a takarékok szerepét a magyar pénzügyi szolgáltatói piacon, és hogyan tudnak versenyezni a bankokkal?

Mi nem a bankokkal akarunk versenyezni, hiszen más pályán mozgunk. A mi stratégiánk központjában a helyi, vidéki közeg áll, ez utóbbi pedig maga az ember.

A kezdetek, vagyis a takarékszövetkezeti mozgalom elindítása óta ez a szektor mindig is arra törekedett, hogy támogassa a vidéki embereket, akár magánszemélyként, akár vállalkozóként fordulnak hozzá. A nagyságunkból, hálózatunkból eredően tehát mindenképp van helyünk a piacon. Meggyőződésem, hogy sikeresek tudunk lenni az előttünk álló időszakban is: amellett, hogy odafigyelünk a fiatalokra és a modernizációra, hiszen a mai ifjú nemzedék már nem a Gazdálkodj okosan!nal játszott gyerekkorában, azokról az ügyfelekről is gondoskodunk, akik nem feltétlenül az interneten és okostelefonnal intézik a napi pénzügyeiket. Reméljük ugyanis, hogy az emberközpontú életmód prioritása azért még megmarad.

vida_j_4_k2.jpg

Szólj hozzá

integráció egyesülés Vida József Takarék Csoport