Beruházási lázban ég az agrárium


2017. sze 06. írta: Takarék

Nyolc éve nem fordítottak annyi pénzt mezőgazdaságigép-lízingre, mint most. Egyre több az agráriumhoz köthető beruházás, a gépvásárlás. A sikeres pályázatok módot adnak a hitelfelvételre is.

Az első fél évben harminc százalékkal több beruházás történt a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a halászat terén az egy évvel korábbi szinthez képest – írta a Magyar Hírlap.

A csaknem 151 milliárd forintnyi befektetés mintegy felét gépek és alkatrészek beszerzésére fordították – mondta a lapnak Fórián Zoltán, a Takarék Agrár Központ vezető agrárszakértője.

A szakember szerint a gazdák 76,6 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket az év első felében, és ez 40 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbiakhoz képest. Mezőgazdasági alkatrészek beszerzésére 23,5 milliárd forintot fordítottak a gazdálkodók, ami 19 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alkatrészforgalmat.

A Magyar Lízingszövetség összesítése szerint a mezőgazdaságigép-lízingben újonnan kihelyezett összeg 35,2 milliárd forintot tett ki az év első felében, ami 16 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Ráadásul ez az összeg nyolcéves csúcs.

harvest-1033756_1280.jpg

Szólj hozzá

mezőgazdaság beruházások agrárium erdőgazdaság Fórián Zoltán