Visszaszorítanák a készpénzhasználatot


2017. jún 20. írta: Takarék

A magyarok 60 százaléka egyetért azzal, hogy az elektronikus fizetési megoldások növelésével és a készpénz visszaszorításával csökkenthető hazánkban az árnyékgazdaság – derült ki a Mastercard legfrissebb, tíz közép- és kelet-európai országban készült felméréséből.

A megkérdezettek közel négyötöde (69 százalék) úgy gondolja, hogy az árnyékgazdaság miatt kevesebb forrás jut a közösségi javak előállítására (oktatásra, egészségügyre és infrastruktúrára), az eltitkolt jövedelmeknek negatív hatásuk van a gazdaság növekedésére, és egyenlőtlen versenyhelyzetet eredményeznek. A vizsgált országok válaszadóinak több mint 80 százaléka (a magyarok háromnegyede) a kormányától vár lépéseket. Elszomorító, hogy a régió – nem túl magas – 37 százalékával szemben a magyar válaszadóknak mindössze 13 százaléka ébredt rá arra az összefüggésre, hogy ha készpénz helyett bankkártyával fizet, azzal olyan könyvelt tranzakciót bonyolít, amelyet nem lehet eltitkolni a hatóságok elől, így ezzel maga a fogyasztó is hozzájárul a feketegazdaság csökkentéséhez. (Amikor erre felhívták a figyelmüket, akkor 80 százaléknak jött meg a kedve az elektronikus fizetéshez.) A Mastercard korábbi kutatása szerint a régióra a passzív árnyékgazdaság jellemző, ahol a fogyasztónak semmilyen előnye nem származik abból, hogy a kereskedő nem ad blokkot, s így nem jelenti a tranzakciót az adóhatóságnak – mivel 45 százalékuk csak akkor kér blokkot, ha később szüksége van rá.

takarekbank_bankkartyak.jpgFotó: Takarékbank 

Szólj hozzá