Még mindig a készpénz az úr


2017. jún 09. írta: Takarék

A hazai elektronikus pénzügyi infrastruktúrákban tavaly 1455 ezermilliárd forint fordult meg, ez a magyar GDP 41-szerese, ilyen aránnyal hazánk az európai középmezőnyben foglal helyet – mondta Bartha Lajos, a jegybank pénzügyi infrastruktúrák igazgatóságának vezetője az MNB Fizetési rendszer jelentés című kiadványának bemutatásakor.

Tájékoztatása szerint az elmúlt év során előretört az elektronikus fizetés, ám a fogyasztáson belül még mindig csak 20,7 százalékos a részaránya a készpénzzel szemben, ami jelentős elmaradás az EU 32 százalékos szintjétől. Ennél is nagyobb a lemaradás abban, hogy a közüzemi és egyéb számláinknak még mindig kevesebb mint 40 százalékát fizetjük elektronikusan, míg Európában 30 százalék a készpénzes fizetés aránya.

De van miért örülni: hosszú idő után ismét nőtt a bankszámlák és a bankkártyák száma. A bankkártyás vásárlások száma meghaladta az 532 millió tranzakciót, összesen 3980 milliárd forintnyi árut és szolgáltatást fizettek tavaly bankkártyával az ügyfelek. Ugyancsak kedvező hír, hogy az átutalások száma 3 százalékkal 310 millióra nőtt, míg az azonnali beszedések (korábbi néven csoportos beszedések) száma szintén 3 százalékkal, 70 millióra növekedett.

keszpenz.jpg

Fotó: MTI

Szólj hozzá