Ismét felminősítette a Moody's az FHB Jelzálogbankot


2017. máj 09. írta: Takarék

Fél éven belül másodszor honorálta felminősítéssel a Moody’s Investor Services, hogy az FHB Bankcsoport helyzete a szövetkezeti hitelintézeti integrációhoz való csatlakozással megszilárdult. S e besorolás a közeljövőben még magasabb lehet, mivel a Moody’s úgy ítéli meg, az FHB pénzügyi helyzete – mindenekelőtt a fizetőképessége – fokozatosan javul, ezért az amerikai cég a további felminősítésre utaló felülvizsgálatot kezdett.

„Örömünkre szolgál, hogy a nagy nemzetközi hitelminősítők egyike ilyen hamar honorálta az FHB csoport stabilizálása érdekében tett erőfeszítéseinket” – jelentette ki dr. Nagy Gyula, az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgatója. Mindenekelőtt azt, hogy az FHB immár megkerülhetetlen tagja a takarékszövetkezeti integrációnak. A felminősítés elsődleges okaként ugyanis a Moody’s a hivatalos közleményében azt jelölte meg, hogy az FHB szorosabbá vált integrációja a magyar takarékszövetkezeti szektoron belül csökkenti az előző tulajdonosi keretek között korábban felmerült vállalatvezetési kockázatokat. Emellett az is sokat nyomott a latba, hogy erősödött az SZHISZ ellenőrzése a bank működése felett. Annak esélyét pedig, hogy az integráció mennyire képes támogatni az FHB-t, a Moody’s az eddigi mérsékeltről erőteljesre módosította.

Nagyot fordult az FHB Jelzálogbank Nyrt. megítélése a Moody’snál. Az amerikai rating cég tavaly júniusban még leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá helyezte a bank több hitelminősítési besorolását, mégis a tulajdonosváltások után az elmúlt fél évben már kétszer is – először tavaly novemberben, majd tegnap – több osztályzatán is javított. S e tendencia folytatódására utal, hogy a Moody’s a tegnapi felminősítést követően nyomban hozzákezdett a magasabb besorolás további esetleges emeléséhez vezető felülvizsgálathoz. Közlése szerint az újabb felminősítést az eredményezheti, ha az FHB fizetőképességi kockázata tovább csökken, a szervezeti átalakítás következtében pedig erősödik az együttműködés  FHB Jelzálogbank Nyrt és szövetkezeti hitelintézeti integráció további tagja között.

Márpedig e támogatási készséget fejezi ki, hogy az FHB csoport – immár az integráció szerves részeként – 2017 elején bekapcsolódott abba a költség- és szervezetracionalizálási projektbe, amely az év végéig kialakítja a Takarék Csoport hatékonyan működő jelzálogbankját, kereskedelmi bankját és központi bankját. A takarékszövetkezeti integrációval való szoros együttműködés jegyében április végén megújult az FHB Kereskedelmi Bank és az FHB Jelzálogbank szervezete és irányító testületei.

-->

Szólj hozzá

felminősítés moodys investor service FHB Csoport