2,7%-ra csökkent az infláció márciusban


2017. ápr 11. írta: Takarék

A várakozásoknál alacsonyabb szintre, 2,7%-ra csökkent az infláció márciusban - állapította meg elemzésében Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.  Továbbra is alacsony, de némileg élénkülő árnyomásra utal, hogy a maginfláció 1,8% maradt, ami így továbbra is bőven elmarad a 3%-os inflációs céltól. Egy hónap alatt nem változtak a fogyasztói árak, így az élelmiszerárak változatlanok voltak (az egyes termékek árváltozásai kiegyenlítették egymást), míg 0,3%-kal mérséklődtek a szeszesitalok, dohányáruk árai, stagnáltak a tartós fogyasztási cikkek árai, a ruházati termékek árai a szezonváltás miatt 1%-kal nőttek, 1,1%-kal csökkentek az üzemanyagárak. Egy év alatt az élelmiszerek árai 2,2%-kal emelkedtek, 7,6%-kal drágultak az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek), ezen belül a járműüzemanyagokért 17,1%-kal kellett többet fizetni az egy évvel  korábbi mélyponthoz képest. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 2,6, a szolgáltatások 1,6, a ruházkodási cikkek 0,5%-kal drágultak. A háztartási energia ára minimálisan, 0,5%-kal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 0,6%-kal kevesebbet kellett fizetni.

Az idei év elején számos ellentétes hatás befolyásolja az infláció alakulását. Egyes áruk, szolgáltatások célzott áfa-csökkentése (baromfihús, tojás, nyerstej, internet, vendéglátás) lefelé, míg bázishatások, az üzemanyagárak és a növekvő belső kereslet, a bérköltségek növekedése, valamint a madárinfluenza miatt szűkülő (vízi)szárnyas-kínálat felfelé húzhatják az inflációt, a bérköltségek növekedését azonban a bérterhek csökkentése némileg ellensúlyozza. Az üzemanyagárak tavaly április-májusi drágulásának bázishatása, valamint az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentése miatt a következő hónapokban az infláció visszatérhet 2,2-2,5% közelébe. Így idén éves átlagban 2,4%-os inflációra számítunk, azonban a gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése miatt az infláció nagyobb gyorsulást is mutathat, jövő év elején pedig az idei áfa csökkentések elmúló hatása miatt az infláció már megközelítheti, a jövő év második negyedévétől pedig el is érheti a 3%-os inflációs célt. Emiatt rövidtávon az MNB kommunikációjából kikerülhet, hogy a Monetáris Tanács kész további nem-konvencionális eszközök használatára, azonban még nem számítunk a kondíciók szigorítására.

inflacio_marcius_2.pnginflacio_marcius_1.pngForrás: KSH, Takarékbank előrejelzés

Szólj hozzá

infláció elemzés madárinfluenza energiaár monetáris tanács baromfi üzemanyagár szeszesital dohányáru élelmiszerárak fogyasztói árak MNB Takarékbank Suppan Gergely