Nagyot fékezett tavaly az ipar


2017. feb 07. írta: Takarék

Tavaly decemberben 0,5 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, 2016 év egészét tekintve pedig a termelés volumene 0,9 százalékkal nagyobb volt, mint 2015-ben, amikor 7,4 százalékos volt a kibocsátás növekedése - jelentette első becslése alapján a KSH.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a kifejezetten kedvező konjunktúramutatók ellenére tavaly gyenge teljesítményt nyújtott az ipari termelés, ezen belül pedig különösen gyenge volt a járműgyártás kibocsátása, amit részben a hazai autógyárakban elvégzett modellfrissítések is okozhattak. A következő hónapokban újra élénkülhet az ipari termelés, amit a határozottan javuló hazai és európai konjunktúramutatók is alátámaszthatnak, azonban a tavaly decembertől az Audinál tervezett műszak visszafogás fékezheti a növekedés ütemét.

A feldolgozóipari foglalkoztatás növekedése szintén az ipar várható élénkülését jelzi előre. Az alacsony tavalyi bázis és egyes új kapacitások üzembe helyezése miatt idén 3,5-4 százalékra gyorsulhat a növekedés. Lényegesebb gyorsulásra 2018-ban számítunk, amikor újabb jelentős autóipari kapacitások lépnek üzembe.

gyar.jpg

Szólj hozzá

ipar ipari termelés Suppan Gergely