Kamatvágás nélkül is folytatódhat az enyhítés


2016. aug 24. írta: Takarék

A várakozásoknak megfelelően változatlanul 0,90 százalékon tartotta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. A Takarékbank prognózisa szerint a jelenlegi kamatszint 2018 közepéig állandósulhat, de a jegybank addig is tovább enyhíthet a monetáris kondíciókon.

Az MNB legutóbbi kommunikációiban már jelezte, hogy véget ért a kamatcsökkentési sorozat, mivel a költségvetési politika elegendő mértékben ösztönözheti a gazdasági növekedést ahhoz, hogy elérje 3 százalékos inflációs célját. Az MNB ugyanakkor a három hónapos betéti instrumentum hozzáférésének korlátozásával kívánja irányítani a monetáris politikáját: az októbertől bevezetendő limitek függvényében jelentős banki szabad források áramolhatnak át a bankközi piacra, illetve az állampapírpiacra - fejtette ki Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Ezáltal mind a bankközi piacon, mind az állampapír-piacon lefelé irányuló nyomás lesz a hozamszinteken, ami a rövid oldalon gyakorlatilag már teljesült is. Az effektív hozamszint így lefelé térhet el az alapkamattól, vagyis a jegybank tulajdonképpen az alapkamat változtatása nélkül is képes enyhíteni a monetáris kondíciókat - mondta a szakember, aki szerint az MNB valójában arra törekedhet, hogy az elért alacsonyabb kamatszintet huzamosabb ideig tartani tudja, mintsem arra, hogy további kamatcsökkentések esetén később korrekcióra kényszerüljön.

Suppan Gergely így arra számít, hogy a mostani kamatcsökkentést követően 2018 közepéig változatlanok maradnak a kamatok, miközben a bankközi kamatok (BUBOR) irányadó jellege erősödhet. A kamatok huzamosabb ideig való alacsony szinten tartására utal, hogy 2018. előtt nem várható az inflációs cél elérése, valamint az, hogy a külső adósság és sérülékenység meredek csökkenése, illetve a megítélés javulása mérsékelhetik a kockázati felárakat. Ezen túl az alacsony hazai kamatszintet az Európai Központi Bank folyamatban levő mennyiségi lazítása, valamint a Fed korábbi várakozásoknál lassabb és későbbre tolódó kamatemelési pályája is támogatják.

20160823_kamat.jpg

Szólj hozzá

jegybank alapkamat állampapír MNB Suppan Gergely