Meglepetést okoztak az élelmiszerárak


2016. júl 08. írta: Takarék

Az előző hónaphoz hasonlóan 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak júniusban, az adat kissé alacsonyabb a várakozásoknál. A meglepetést leginkább az élelmiszerárak visszaesése okozta. A Takarékbank prognózisa szerint a tavalyi -0,1 százalékot követően 2016-ban 0,7 százalék lehet az átlagos infláció, azonban nem zárható ki, hogy némileg elmarad ettől.

Egy év alatt az élelmiszerárak 0,4 százalékkal csökkentek, a szeszes italok, dohányáruk 1,9 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek 0,7 százalékkal, a szolgáltatások 1,6 százalékkal, a ruházati termékek pedig 0,5 százalékkal drágultak, míg az egyéb cikkek árai 3,9 százalékkal, ezen belül az üzemanyagárak 10,4 százalékkal csökkentek. A háztartási energiaárak 0,1 százalékkal mérséklődtek. A maginfláció 1,2 százalékra mérséklődött a nyár első hónapjában az előző havi 1,3 százalékról, ami azt tükrözi, hogy a jelentős béremelkedések ellenére továbbra sincs inflációs nyomás a hazai gazdaságban.

alma_mti_illyestibor.jpg

Az infláció az alacsony üzemanyagárak, valamint bázishatások miatt júliusban is 0 százalék alatt maradhat - véli Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Bázishatások és a dohánytermékek tervezett jövedéki adó emelése miatt 2016 őszén az infláció elérheti a 1,5 százalékot, év végére pedig a 2 százalékot, de a 3 százalékos inflációs célt várhatóan így sem éri el 2018-ig, ami lehetővé teszi a kamatok tartósan alacsony szinten tartását. Jövőre az inflációt egyes alapvető élelmiszerek áfacsökkentése fékezi, amit némileg ellensúlyoz a dohánytermékek jövedéki adójának emelése, így a makroelemző szerint 2017-ben az átlagos infláció 2,1 százalékra emelkedhet.

20160708_inflacio.jpg

Szólj hozzá

infláció suppan gergely fogyasztói árak inflációs ráta