Átadták az első MFB Pontot Kecskeméten


2016. máj 24. írta: Takarék

26 egységnél kezdik meg a forrásközvetítést

Május 24-én kedden ünnepélyes keretek között átadták az első MFB Pontot a Fókusz Takarékszövetkezet kecskeméti fiókjában. Az MFB Pontok hálózatával olyan, Európában egyedülálló intézményrendszer kezdi meg működését Magyarországon, mely több százmilliárd forint visszatérítendő uniós támogatás stabil, átlátható és mindenki számára hozzáférhető kihelyezését teszi lehetővé - jelentette ki Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára. Az értékesítési hálózatot működtető konzorcium tagjai - a Takarékbank Zrt., a B3 Takarékszövetkezet, a Budapest Bank, és az FHB Zrt. - több mint 1600 fiókból álló hálózatukon belül, megkülönböztetett egységként, önálló arculattal közvetítik az uniós hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékeket - mondta el Szabó Levente, a Takarékbank Zrt. vezérigazgatója.

A hálózat létrehozásával olyan pénzügyi rendszer kialakítása a cél, amely az ország minden településén hozzáférhetővé teszi a visszatérítendő uniós forrásokat és a pénzügyi szolgáltatások lakóhelyhez közeli igénybe vételét - hangsúlyozta Németh Lászlóné. A keddi nappal Budapesten és a megyei jogú városokban 26 MFB Pont kezdi meg működését, ám a hálózatot a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a következő hónapokban további több száz egységgel tervezi bővíteni országszerte. Az év végig várhatóan 442 MFB Pont jön létre Magyarországon, és a fejlesztési bank a közeljövőben továbbiak nyitására ír ki közbeszerzési eljárást, melyekkel együtt 650 tagúra nő a hálózat - fejtette ki az államtitkár.

Az első 26 MFB Pont megyeszékhelyeken, további több mint 150 pont a 10 ezer főnél népesebb, míg további több mint 250 pont a 10 ezernél kevesebb lakosú településeken nyílik meg - mondta el Szabó Levente.

Az új hálózat részesének lenni egyszerre komoly lehetőség és felelősség - fogalmazott Sebestyén István, a kecskeméti Fókusz Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, a Takarékbank igazgatóságának elnöke. Az első termékről szólva rámutatott: A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében meghirdetett első termék egy 44 milliárd forintos keretösszegű, kifejezetten vállalkozásoknak szóló, 0 százalékos kamatozású hitel, mely egyszerűsített hitelbírálattal, termelőeszközök, beruházások és járulékos forgóeszközök beszerzésére vehető igénybe. A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésére szolgáló hitel legfeljebb 15 éves futamidővel, minimum 1, maximum 600 millió forint összegben, legalább 10 százalékos önerővel vehető igénybe. A hitelhez egyéves rendelkezésre tartást és a tőketörlesztésnél egyéves türelmi időt is biztosít az MFB.

2014-2020 között minden eddiginél több, 12 ezer milliárd forintot meghaladó uniós forrás áll Magyarország rendelkezésére - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Ennek az összegnek a 60 százalékát a kormány gazdaságfejlesztésre szánja, amivel megvédi a magyar vállalkozásokat a multikkal és külföldi versenytársakkal szemben és megerősíti exportpiaci versenyképességüket - húzta alá. A 2014 és 2020 közötti hét évben a GINOP 2500 milliárd forinttal gazdálkodhat. A vissza nem térítendő rész ebből 1500-1600 milliárd forintot tesz ki. A visszatérítendő források zömét ugyanakkor minél gyorsabban és átláthatóbban, előreláthatólag 2017 közepéig kihelyezik, idén pedig 4-4 hitel- és kockázati tőke-, 9 kombinált termék, valamint 2 garancia program meghirdetése várható.

mfb.jpg

(Forrás: MTI)

Szólj hozzá

miniszterelnökség takarékbank uniós források MFB Szabó Levente B3 Takarék fókusz takarék MFB Pontok