Postai szolgáltatást is nyújthatnának a Takarékok


2016. már 25. írta: Takarék

Jelentős megtakarítással járna, ha pénzügyi intézmények is nyújthatnának postai szolgáltatásokat egyes, tízezer lakos alatti településeken - mondta Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

A parlamentnek szerdán benyújtott törvénymódosító javaslat szerint a Magyar Posta szolgáltatási díj fejében pénzügyi intézményeknek is átadhatná a postai feladatok ellátását olyan településeken, ahol nagyon alacsony a működő postahivatalok kihasználtsága. A lépés a már hosszú ideje működő Posta Partner Program minőségi folytatásának is tekinthető, a nemzetközi gyakorlat figyelembevételével.

Adottság, hogy az érintett kistelepüléseken leginkább a takarékszövetkezetek vannak jelen, nem pedig a kereskedelmi bankok fiókjai - fogalmazott az államtitkár hozzátéve, hogy a takarékszövetkezeteknek sok más feladata is van ezeken a településeken, egyebek mellett közvetítik a nagyvárosokban már megszokott pénzügyi szolgáltatásokat az ott lakóknak.

A hagyományos postai levélforgalom Magyarországon és világszerte is csökken, és a csekkforgalomban is hasonló tendencia figyelhető meg a korszerűbb fizetési lehetőségek megjelenésével.

Németh Lászlóné szerint az országszerte 2700 helyen megtalálható postahivatalok fenntartása nagy költséget jelent. Számos helyen ugyanis naponta mindössze 4-5 ember tér be a hivatalba, ezeket a saját fiókokat pedig nem feltétlenül ésszerű fenntartani. Olyan modell kialakítására van szükség, ahol a postai és pénzügyi szolgáltatások száma nem csökken, hanem bővül, miközben a működtetés költségei mérséklődnek.

A Miniszterelnökség vezetésével elindult a költségvetési szervek működési költségeinek racionalizálása, a bürokráciacsökkentésnek és a hatékonyságnövelésnek azonban az állami vállalatoknál, így a postánál is érvényesülniük kell - hangsúlyozta az államtitkár.

20141001_bga1333.jpg

Szólj hozzá

takarékszövetkezetek Németh Lászlóné Miniszterelnökség Magyar Posta Takarék