A beruházásokat is felhúzza a CSOK


2016. már 02. írta: Takarék

Jelentősen, 7 százalékkal bővültek a beruházások a tavalyi negyedik negyedévben, 2015 egészében pedig összességében 0,6 százalékos volt a növekmény. A Takarékbank elemzőinek prognózisa szerint idén egy kisebb, 1,5-2 százalékos átmeneti visszaesésre lehet számítani, azonban jövőre már ismét 3 százalék fölötti bővülés valószínűsíthető a beruházások területén, részben az élénkülő lakásberuházások hatására.

A negyedik negyedéves növekedés az előző EU ciklus tavaly év végi záráshoz kapcsolódott, míg a költségvetésben 70 százalékkal emelkedtek a beruházások, a vállalkozásoknál 6,2 százalékos csökkenés volt mérhető.

A negyedik negyedévben a gépberuházások 17,3 százalékkal bővültek, ezzel szemben az építési beruházások 0,3 százalékkal csökkentek. Az EU források tavaly év végi lehívásának felfutása miatt 110 százalékkal ugrottak meg a beruházások az egészségügyben, így a tavalyi utolsó negyedévben 101,5 milliárd forintnyi beruházás valósult meg az ágazatban. Ugyancsak jelentősen, 90 százalékkal nőttek a beruházások a közigazgatás, védelem területén, feltehetően részben a menekültválság következményeként is. Az egy évvel korábbinál az oktatásba 40 százalékkal, a művészetek és szórakoztatás területére 35,8 százalékkal, az információ-kommunikáció ágazatba 27,6 százalékkal, a pénzügyi-biztosítási területre 26,2 százalékkal, a tudomány, szakmai és műszaki tevékenység területére 17,4 százalékkal, míg az energiaszektorba 11 százalékkal több beruházás érkezett.

A korábbi években elért magas bázis után 7,1 százalékkal mérséklődtek a feldolgozóipari beruházások. Nagyobb mértékű visszaesés következett be az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártásában, a gyógyszergyártásban, valamint a járműgyártásban. A szállítás, raktározás beruházásainak volumene az egy évvel korábbi magas bázishoz képest 7,4  százalékkal, az ingatlanügyleteké a lakásépítések visszaesése miatt 2,7 százalékkal csökkent. Érdemben, 29,3 százalékkal süllyedt a beruházások szintje a mezőgazdaságban, valamint 19,5 százalékkal a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban, mindkét területen a magas korábbi bázis miatt.

Idén a korábbi EU ciklus forrásainak intenzív lehívását követően némileg visszaesnek az EU források, azonban a korábbi számításokhoz képest kisebb mértékben. Mivel az új EU ciklus forrásainak 60 százaléka a gazdaságfejlesztést szolgálja, a vállalatok beruházásai élénkülhetnek, amit a javuló belső kereslet támogathat - véli Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Az új lakások áfájának csökkentése és a lakástámogatások kiterjesztése érdemben támogathatja a lakásberuházások felfutását, ennek pozitív hatása azonban inkább jövőre lesz érezhető. Az elemző szerint 2017-ben az új EU ciklus forrásainak lehívása is intenzívebbé válhat, így az idei kisebb visszaesést követően újra a beruházások növekedésére számíthatunk.

20160302_beruhazasok.jpg

Szólj hozzá

ksh beruházások suppan gergely TakarékBank EU-források