Új hitelprogramot indít az MNB


2015. nov 03. írta: Takarék

Növekedéstámogató Programot (NTP) indít a jegybank 2016 januárjában a Növekedési Hitelprogram (NHP) fokozatos kivezetésével párhuzamosan. Az MNB célja biztosítani a hitelpiac zavartalan működését, és azt, hogy a hitelállomány a jegybank kisebb szerepvállalása mellett is fenntarthatóan növekedjen, megvalósítva a tartós hitelezési fordulatot. A jegybank szerint ezáltal a vállalati, illetve a megcélzott kkv-hitelállomány 2016-ban 250-400 milliárd forinttal bővülhet, ami 5-10 százalékos éves hiteldinamikának felel meg. A bankok az új jegybanki eszközök igénybevételével számszerű hitelezési vállalást tesznek, így lehetővé válik a hitelezésben aktív és passzív bankok elhatárolása.

A Növekedéstámogató Program részeként a jegybank elindítja az NHP két pillérből álló harmadik, kivezető szakaszát, melynek keretében 2016. január elejétől december végéig köthetnek hitelszerződést a kkv-k. Az MNB mindkét pillért 300 milliárd forintos keretösszeggel hirdeti meg.

Az első pillér keretében az MNB a korábbi két szakaszhoz hasonlóan 0 százalékos kamat mellett biztosít refinanszírozást a hitelintézeteknek, amelyet azok legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett hitelezhetnek tovább forintban a vállalkozásoknak. A második szakaszhoz képest szűkül a hitelcélok köre, valamint 1 milliárd forintra csökken a maximálisan felvehető hitelösszeg, hogy a kisebb szereplők minél szélesebb rétege számára váljon lehetővé beruházásaik megvalósítását.

A második pillérrel a hosszú lejáratú devizafinanszírozás piaci torzulásait kívánja kezelni a jegybank. Az MNB szintén 0 százalékos kamat mellett nyújt forinthitelt a hitelintézeteknek, ezt azonban egy piaci árazású devizacsereügylet (CIRS) formájában euróra cseréli a devizatartalék terhére. A hitelintézetek az így kapott forrást legfeljebb 2,5 százalékos kamatmarzs mellett adhatják tovább a természetes devizafedezettel rendelkező kkv-knak.

Az NHP fokozatos kivezetésével párhuzamosan a hitelezési kockázatok csökkentése érdekében az MNB bevezet egy új, a bankok piaci hitelezésre való átállását támogató, pozitív ösztönzőket tartalmazó intézkedéscsomagot, a Piaci Hitelprogramot (PHP), amely az alábbi három részből áll:

1) A jegybanki eszköztár kiegészítése hitelezési aktivitáshoz kötött kamatcsere-ügylettel (HIRS) és preferenciális betéti lehetőséggel. A jegybank a kamatcsere-ügyletekkel részlegesen átvállalja a bankok hitelezésből adódó kamatkockázatát. A HIRS ügyletek keretösszege 1000 milliárd forint, amelyek 2016-ban egy korlátozott időszakon keresztül, legfeljebb 3 éves futamidőn lesznek elérhetőek. Az igénybevétel feltétele, hogy az ügyletek futamideje alatt a bankok évente az igénybevett volumen negyedével növeljék a (teljesítő) kkv-hitelállományukat. A preferenciális betételhelyezési lehetőség kiegészítő eszköz, melynek keretében a bankok irányadó kamat mellett helyezhetik el tartalékkötelezettség feletti likviditásuk egy részét elszámolási számlájukon. A kiegészítő eszközként bevezetett preferenciális betét keretösszege 500 milliárd forint.

2) Mivel a fenntartható kkv-hitelezést előtérbe helyező banki üzleti modell kisebb kockázatot jelenthet, így ilyen esetekben felmerülhet kisebb felügyeleti tőkekövetelmény alkalmazása. A pontos szabályozás a bankszektorral való egyeztetést követően konkretizálódhat.

3) Folyamatban van az MNB-ben egy vállalati hitelinformációs rendszer kialakítása, a hitelezési kockázatok minél pontosabb feltérképezésében támogathatja a bankokat.

A Növekedéstámogató Program előkészítésekor többkörös egyeztetések zajlottak a Magyar Bankszövetség és az MNB között – közölte a jegybank hozzátéve, hogy a céljaihoz illeszkedő banki felvetéseket az MNB figyelembe vette, illetve jelentős mértékben beépítette a programba.

mnb_2.jpg

fotó: MTI

Szólj hozzá

kkv MNB Növekedési Hitelprogram NHP növekedéstámogató program piaci hitelprogram